Mars menü rendel – 1. rész

Egy csapat tudós buzgón kever és kavar, ételalapanyagokat mér, süt, főz, és meg is kóstolja, amit készített, hogy tudja, milyen az eredmény. Feladatuk nem egyszerű: a 2030-as évekre tervezett Mars-utazás étrendjét kell összeállítaniuk.

Hat-nyolc űrhajóst kell ellátniuk, mégpedig úgy, hogy étkezésük kellően változatos és egészséges legyen. Ez nem könnyű, ha figyelembe vesszük, hogy a vörös bolygóra az út hat hónapig tart, az expedíció tagjai tizennyolc hónapot töltenek ott, és újabb hat hónap alatt térnek vissza a földre.

Próbáljon meg valaki mondjuk egyszerre megvenni egy család számára harminc hónapra elegendő ételt, és rögtön össze is állítani több mint kilencszáz napra a menüt! – írta az amerikai sajtó.

A Mars más, mert nagyon messze van. Oda nem tudunk minden hat hónapban utánpótlást küldeni, mint a Nemzetközi Űrállomásra” – mondta Maya Cooper, a Lockheed Martin kutatója, aki az étrend összeállításával foglalkozó csapatot vezeti.

zöldségeskert

Melegházat az űrhajóba!

Az űrállomáson tartózkodó űrhajósok mintegy száz különböző ételből választhatnak. Mind előre elkészített, fagyasztott, illetve szárított, és legalább két év a megengedett tárolási ideje. Bár űrhajósok még a földön mindegyiket kipróbálják, és ők mondják ki rájuk a végső igent, a súlytalanság csökkenti az illatokat és ízeket, ezért az ételek a világűrben kissé jellegtelenek.

A Marson azonban van egy kis gravitáció, ami lehetővé teszi az amerikai űrkutatási hivatalnak, a NASA-nak, hogy jelentős változtatásokat hajtson végre a jelenlegi menün. Ezeken dolgozik most Maya Cooper csoportja.

A Mars-utazás során az űrhajósoknak lehetőségük nyílik arra, hogy például zöldséget aprítsanak, és egy kicsit főzőcskézzenek. Bár a nyomásviszonyok mások, mint a Földön, a tudósok úgy gondolják, hogy kuktában ott is lehet vizet forralni.

Az egyik lehetőség, amelyen Maya Cooper és társai gondolkodnak, az, hogy az űrhajósoknak legyen egy “melegházuk”. Hidropóniásan, vagyis tápoldatban különböző gyümölcsöket és zöldségeket termeszthetnének a répától a zöldpaprikáig. A maguk termelte alapanyagokat aztán párosíthatnák a Földről magukkal vittekkel, s így készíthetnének belőlük ételt.

“Ez azért jó megoldás, mert lehetővé teszi, hogy friss, teljes tápértékű növényeket használjanak, és főzéskor valódi választási lehetőséget biztosít nekik, mivel az étel nincs egy bizonyos recept szerint előre elkészítve” – mondta Maya Cooper.

Forrás: https://napidoktor.hu/index