Áll a húsvét a ház körül!

A húsvétban az a legszebb, amikor a család apraja-nagyja egyként dolgozik azon, hogy elegendő tojás legyen a játékhoz.

A tojás nem csak a húsvét egyik jelképe, hanem tökéletes eszköz arra is, hogy segítségével feldobjuk a készülődés hangulatát, és kicsit ráhangolódjunk egymásra: hiszen most több napig újra együtt lesz a család.

Legyen a húsvét a gyerkőcök ünnepe

Persze gyereknek lenni nem csak testileg lehet: tökéletes példa erre minden fel nem nőtt lelkű szülő, akik ilyenkor könnyedén beleképzelik magukat a kiskölykök helyébe, hogy minek is örülnének igazán. Esetünkben nem arról beszélünk, hogy milyen ajándékot látnának szívesen a nyuszi fészkében, hanem, hogy mivel tudnánk feldobni a készülődés hangulatát, és játékká varázsolni. Jó alap lehet hozzá pár kellemes példa a gyerekkorunkból.

A rutinos ünnepnapozó család

Kezdetnek ezúttal is el lehet lőni a karácsonykor használt tréfát a kisebbek előtt, akik még hisznek az igazi nyusziban, aki akár mach-boxokat is tojik húsvétra. Az ő lelki békéjük megóvására fel lehet kerekedni velük egy hosszú sétára a zöldülő természet lágy ölén, amíg a nagyobbak otthon elkészítik a tojásfestés felelősségteljes szertartását.

husveti-keszulodes

Tojásbújócska

Amikor a "tökmag-különítmény" visszatér a házhoz, lehet őket fogadni a hírrel: láttak errefelé egy nyuszit, aki mintha tojásokat dugott volna el, szerte a lakásban, házban, udvarban. Nyílván a legutóbbi lenne a legelőnyösebb is egyben, hiszen ha szép tavaszi idő van, akkor meg kéne próbálni minél többet a friss levegőn tartózkodni, de azok se sajnálkozzanak, akik egy lakásban ünnepelnek: a legkisebb zugok is jól jöhetnek egy-egy tojás elrejtésére, ami nagy örömöt fog majd okozni a megtalálójának. A keresési kedvet fokozhatjuk kifúrt tojások használata helyett (netán ajándékot is rejtő) csoki tojásokkal.

Lakásdíszítés

Amikor ez is megvolt már, és a tojások hiánytalanul visszakerültek egy kosárba ehető termékek esetén számolni kell az elfogyasztottakat is, akkor indulhat a még nagyobb móka.

Készítsünk a tojásoknak fészket papírból, friss fűből, kosárkákból. A munka akkor hálás igazán, ha nem hangzik el hangos szó, és ha senki sincs akaratán kívül "munkára" fogva. Ez legyen minden kicsinek a saját szabad döntése, hogy besegít-e. De higgyük el: ha jó a kedv, akkor úgysem akar majd senki kimaradni belőle.

Utójáték

Elpakolás helyett pedig még megpróbálhatjuk a kisebbeket is bevonni a tojásfestés, díszítés rejtelmeibe. Mivel, hogyan, miként kell csinálni – mindent elmondhatunk nekik. Készítsenek báránykákat, nyúlformákat, csíkos tojást, kiscsibét. Amit csak szeretnének. Csak ne felejtsük el dicsérni is őket. Meg önmagunkat. Egy ilyen nap után igazán megérdemlünk ennyit.

husvet_katt4

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.