A férfi a férfi mellett fogy?

A jelek szerint érdemesebb nő nélkül lenni, ha egy férfi jelentős súlyt szeretne leadni! Úgy tűnik, a pasikat jobban motiválják a férfi riválisok.

Azok a férfiak, akik férfitársakkal edzenek, több kilót adnak le, mint akik nővel mozognak együtt – állapította meg egy új tanulmány. Sőt, úgy tűnik, sokkal hatékonyabb a fogyás: kétszer annyi súlyt képesek leadni, ha nő nincs a közelükben…

A jelek szerint az “évődés” és a “kínos pillanatok” elvonják a figyelmüket a valódi feladatról, ha hölgyek társaságában vannak – ám ezek nincsenek jelen, ha azonos neműekkel vannak körülvéve.A férfiak, akiket 12 héten át figyeltek és csak hím neműek társaságában edzettek, átlagosan közel 6 kilót dobtak le.

Ezzel szemben azok a férfiak, akik egy edzőklub foglalkozásain fogyókúráztak (amelyen jellemzően nők is részt vesznek), csupán ennek a felét adták le.

A jelek szerint a férfiak szemérmesnek is bizonyulnak női társaságban, ha a testükről van szó – nagyobb “biztonságban” érezték magukat férfiak között, és a versenyszellem is jobban előtérbe került.

 

A tanulmány során 62 túlsúlyos férfi teljesítményét figyelték a kutatók – hetente kellett megjelenniük a Weight Watchers találkozókon, női társaság nélkül. A férfiak kétharmada fejezte be a tanfolyamot és 77 százalékuk adta le testsúlya 5 százalékát. Sokan a testsúlyuk 10 százalékától szabadultak meg.

Steven Robertson professzor a Leeds Metropolitan egyetemről az eredményeket egyfajta bajtársiasság”-ként említi. A statisztikák egyébként azt mutatják, hogy a férfiak hajlamosabbak a túlsúlyosságra a nőknél, ugyanakkor elhízottnak kevesebben nevezhetők.

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.