Mindent az izomgörcsről – 1. rész

Gyakran görcsöl egy izmunk, de nem tudjuk, miért kapjuk a kínlódást? Ássuk bele magunkat jobban az izomgörcsök típusaiba, és az okok is kiderülnek.

Egyik legkellemetlenebb érzés az izmok görcsölése. Annyira rossz, hogy szóhoz sem jutunk, nem tudjuk hirtelen, mit tehetnénk, hogy jobban legyünk! A vázizom görcsök négy alapvető típusba sorolhatók. Ide tartoznak a valódi görcsök, a tetánia, a kontraktúrák és disztóniás görcsök. Az izomgörcsöket aszerint csoportosítják, hogy mi az okuk, és milyen izomcsoportra hatnak. Lássuk, milyen típusai és okai vannak az izomgörcsöknek?

Valódi görcsök

Az igazi görcsök „fogva tartják” az izom egészét vagy egy részét, illetve akár egy izomcsoportot is, amely együtt működik – például a görcs a szomszédos ujjakat is érinti. A legtöbb szakember egyetért abban, hogy ezeket a görcsöket az idegek túlzott izgatottsága okozza, melyek stimulálják az izmokat. Túlnyomó többségük vázizomzat görcs.

terd-fajdalom

Különböző okokból, körülmények miatt alakulhatnak ki:

Sérülés miatt

Védő mechanizmusként tartós izomgörcs léphet fel sérülést követően, például, ha valakinek eltörött a csontja. Az izomgörcs „célja” minimalizálni a mozgást és stabilizálni a sérülés környékét. Az izom sérülése csak izomgörcsöt okoz.

Erőteljes aktivitás miatt

A valódi görcsöket gyakran az izmok erőteljes igénybevételével, az izom fáradtságával hozhatjuk összefüggésbe, amely sportolás vagy szokatlan tevékenységek esetén előfordulhat. Az izmok görcsölése bekövetkezhet a tevékenység során vagy utána, olykor órákkal később. Az izomzat fáradtsága lép fel hosszabb ideig tartó, kellemetlen ülő- vagy fekvő helyzet során, de egy mozdulat állandó ismételgetése is okozhatja. Erőteljes vagy megerőltető fizikai tevékenység miatt az idősebb felnőtteknél fokozott az izomgörcs kockázata.


Az izmok görcsölése nyugalmi helyzetben is gyakori, különösen idősebbeknél, de minden életkorban (még gyerekkorban is) tapasztalható. Gyakran jelentkezik éjjel,
közismert nevük éjszakai görcs. Bár nem életveszélyesek, mégis nagyon fájdalmasak lehetnek, tönkreteszik az alvást, és akár többször is ismétlődnek, akár egy éjjel több alkalommal is. Az éjszakai görcsök tényleges oka ismeretlen. Néha olyan mozdulat okozza, amely rövidíti az izmot.Nyugalmi görcsök

Kiszáradás miatt

A sport és egyéb erőteljes tevékenységek gyakran okoznak túlzott folyadékvesztést az izzadás miatt. Ez a fajta dehidratáció növeli az izomgörcsök esélyét. Ezek az izomgörcsök gyakran jelentkeznek meleg időben, korai jelei lehetnek a hőgutának is! A folyadék krónikus mértékben történő elvesztésének oka lehet bizonyos gyógyszerek szedése is, melyek vízhajtó hatásúak, vagy az, ha valaki nagyon keveset iszik – ezek mind izomgörccsel járhatnak, különösen az időseknél. A nátrium kiürülése a szervezetből szintén köthető az izomgörcshöz – a nátrium ugyanis a leggyakoribb kémiai alkotórésze a testnedveknek, ezért ha túl kevés van belőle, problémát okoz.

Testfolyadék eltolódás

Az izmok görcsölése akkor is jelentkezhet, ha bizonyos állapotok miatt a testnedvek szokatlan eloszlása van jelen. Példa erre a májcirrhosis, melynek eredményeként a folyadék felgyülemlik a hasüregben – a gyors testfolyadék-változásoknak gyakori szövődményei a görcsök, veseelégtelenség és dialízis során is gyakran előfordulnak.

Alacsony kalcium– és magnéziumszint a vérben

A kalcium és a magnézium alacsony szintje a vérben közvetlenül növeli az idegvégződések és az általuk stimulált izmok ingerelhetőségét. Ez hajlamosító tényező lehet a spontán valódi görcsökre, melyeket számos idős ember tapasztal, de a terhes nők is gyakran észlelik. A kalcium- és a magnézium szintjének csökkenése náluk jellemző, ha csak nem pótolják azokat. Az izomgörcs jelentkezik minden olyan körülmény esetén, mely csökkenti a kalcium- és magnézium szintet a testfolyadékokban, így pl. a vizelethajtók, a hiperventilláció, a túl sok hányzás, a nem elégséges kalcium- és magnézium bevitel étrenden keresztül, vagy akár a nem megfelelő kalcium-felszívódás a D-vitamin hiánynak köszönhetően. A mellékpajzsmirigyek gyenge működése szintén előidézheti az izomgörcsöket.

Alacsony káliumszint

Bár inkább az izomgyengeséggel hozható összefüggésbe, ha alacsony a vérben a kálium szintje, az átmeneti görcsökkel járhat.

Cikkünk második felében a tetániáról, a kontraktúráról és a disztóniás görcsökről olvashattok bővebben.

Forrás: http://www.webbeteg.hu/