Remegő súlyok

Már heti két súlyzós edzés csökkentheti a Parkinson-kóros betegek tüneteit, például a remegést, a lassúságot és az izommerevséget – állítják amerikai kutatók.

Súlyzók az egészségért

Csak az Egyesült Államokban legalább egymillió embert érint a progresszív idegrendszeri betegség, vagyis a Parkinson-kór. A tünetek közé tartozik a remegés, a mozgási és a járási nehézség. A Chicago Egyetem kutatása szerint azonban a súlyzós edzések nyújtással és egyensúlyi gyakorlatokkal kombinálva javíthatják a betegek állapotát.

A kutatásba 48 beteget vontak be, akik átlagosan 59 évesek voltak. A résztvevőket arra kérték, hogy ezeket a főként súlyzós gyakorlatokat ismételjék hetente legalább kétszer egy órán át, két évig.

Az eredmények összesítése után kiderült, hogy a csoport 7,3 pontos javulást mutatott. “A Parkinson-kór három meghatározó tünetében, a remegésben, az izommerevségben, és a lassúságban is javulás mutatkozott” – fűzte hozzá Daniel Corcos, a kutatás vezetője, aki hozzátette, hogy ezeket a gyakorlatokat bármilyen stádiumban elkezdhetik a betegek, sohasem késő.

súlyzó

Más kutatások a tajcsi hatásosságát is vizsgálták, ami szintén javíthat a betegek állapotán. “Olyan betegeknél, ahol főként az egyensúlyi problémák jelennek meg, túlnyomó részben a tajcsi lehet a jó módszer. Azoknál, akiknél azonban az izommerevség okoz főként problémát, a súlyzós edzés hatásosabb lehet” – tette hozzá Corcos.

A feladatok javíthatnak a betegek általános mobilitásán és könnyen elvégezhetőek. Fontos azonban, hogy minden esetben konzultáljanak a betegek kezelőorvosukkal, mielőtt belekezdenének. Az eredményekről a kutatók New Orleans-ban, az Amerikai Neurológusok Társaságának éves konferenciáján számoltak be.

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.