Mindegy mekkora a sóbevitel?

A sófogyasztás enyhe mértékű csökkentése nem befolyásolja érdemben a szív- és érrendszeri betegségek következtében kialakuló halálozás kockázatát.

Tanulmányok tömkelege világított rá, hogy a sófogyasztás korlátozása kismértékben csökkenti a vérnyomást. Rod Taylor és az Exeteri Egyetem Orvosi Karának munkatársai arra voltak kíváncsiak, hogy ez az étrendi hatás megnyilvánul-e a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkenésében.

A munkacsoport egy 2004-es közleménye nem talált elég erős bizonyítékot, emiatt nem tudtak levonni megfelelő következtetést a témát illetően. Egy új vizsgálat során azonban a szakértők mintegy 6489 alany részvételével zajló, hét külön tanulmány eredményeit voltak képesek összevonni. Ugyan ez az elemszám már megfelelő, azonban a várakozások szerint 18 ezer egyén esetén még erősebb összefüggéseket lehetne felállítani.

a66s0uvv

A legtöbb szakember egyetért abban, hogy túl nagy mennyiségű só fogyasztása nem egészséges, sem a normál vérnyomású egyének, sem a magasvérnyomás-betegek egészsége szempontjából. A tanulmány ugyanakkor csak az enyhe fokú megszorításra terjed ki, melynek hatása a szívbetegségek szempontjából elhanyagolható, vagyis hatásosabb módszerek szükségesek.

Sok országban hozta nyilvánosságra az egészségügyi kormányzat a napi sóbevitel kívánatos mennyiségét, Nagy-Britanniában például 2015-től 6 grammot, míg 2025-től 3 grammot szeretnének engedélyezni. Ezt alapvetően nem a lakosság korlátozásával kívánnák elérni, hanem az élelmiszergyártóknak szánt szigorúbb előírások segítségével. Mindazonáltal a só egészségügyi hatását célzó kutatásoknak még koránt sincs vége. A tanulmány a Cochrane Library legfrissebb számában olvasható.

Forrás: