Legyen még zöldebb a karácsony!

Nem muszáj vágott fenyőt venni, műanyag égőket és díszeket használni – íme néhány ötlet, hogy a karácsonyunk “még zöldebb” legyen.

Minden fenyőfajtával akadnak gondok. Ha magasat, ha alacsonyat, ha ezüstöt, ha lucfenyőt vásárol az ember, egyiknek nagyon szóródnak a levelei, a másik pedig túlságosan szúr. Sajnos azonban mindegyik karácsonyfa tűzben végzi végül, amikor elmúlik az ünnep. Szívfájdító látvány kidobva látni az örömöt hozó fákat a házak előtt. Sokat megmenthetünk, ha például nem veszünk vágott fát!

karacsonyfak

Egyre többen fedezik fel – különösen, akiknek van hová ültetni -, hogy többet ér nem kivágott, hanem élő fenyőt venni az ünnepekre. A gyökeres fenyő a földlabdával együtt kapható, és ha vége az ünnepeknek, kiültethető a kertbe. Nemcsak kíméljük a környezetet, de jó érzés is, hogy nem kell megszabadulnunk a fától, hanem remélhetőleg sokáig díszíti majd a kertünket.

Vigyázni kell azonban a fára, ugyanis a meleg lakásból a fagyos kertbe kiültetett fenyő sokszor nem marad életben. Kellően meg kell óvni a fagytól! A fenyőn nem látszik, hogy téli álmot aludna, mint a többi fa, de a nagy hideg őt is próbára teszi.  A vizet a gyökereibe juttatja, de ez hamar elveszik a kis földlabdában, és kiszáradhat a fenyő. Hogy ne essen baja, legokosabb a szentestéig – amíg fel nem díszítjük – egy fűtetlen helyiségben tárolni, majd a karácsony napjait követően minél előbb kiültetni a kertbe.

koszoru

Zöld díszek?

A fenyők megmentésére tehát már van mód – ha környezettudatosak akarunk lenni, a karácsonyfa díszítését is megoldhatjuk olyan díszekből, amelyek nem műanyagok, hanem természetes alapanyagúak. A csillogó-villogó műdíszek helyett ékesítsük a fenyőnket, sőt akár adventi koszorúnkat is természetből vett szépségekkel!

Készülhetnek a díszek aszalt gyümölcsből. Az aszalványokat szépen felfűzögetjük, és körbetekerjük vele a fát. Az almadíszeket leginkább piros jonathán, vagy zöldes-sárgás héjú golden almából készítsük. A héját hagyjuk rajta az almán. Ha jól kiszáradtak, fűzzük fel őket tűvel világos színű cérnára.  Az almát és a répát is szeletelővel érdemes felvágni, akkor kellően vékonyak lesznek. A répa úgy fog kinézni, mintha chips-et készítenénk. Ezt is alaposan ki kell szárítani, majd felfűzni, füzér is lehet belőle. Ha fehér díszt szeretnénk, erre alkalmas a petrezselyemgyökér-füzér.

koszoru3

De akár sütőtök szeletkékből is készíthetünk chips-et, és megszárítva, felfűzve ez is felkerülhet a fenyőre. Nagyon mutatós és illatos a narancs is. A narancskarikákat szintén héjastól kell aszalni, majd cérnára fűzni. Talán nem mindennapos, de ugyanezt megtehetjük a citrommal és az ananász apró szeletkéivel is. Utóbbin ugyancsak maradjon rajta a héja, különleges darabja lesz asztalt díszeinknek. Jöhet a téli körte, sőt a kiwi is, nyugodtan használjuk fel őket is. Minél változatosabb a gyümölcskínálat, annál jobb – ráadásul a répa, a tök még a szárítás után is finom chips-ként fogyasztható.

A gyermekek imádják a hasonló elfoglaltságokat, nyugodtan rájuk is bízhatjuk a fűzögetést!  A díszek aszalását persze korábban el kell kezdeni, november közepén érdemes, hogy karácsonyra meglegyen a kellő mennyiségű dísznek való.

karacsonyi dekoracio21000

Szalmafigurák és tobozok

Sok utcai vásárban, dekorációs boltban árusítanak szalma díszeket, szalmafigurákat. Nem kevesen vagyunk, akiknek tetszik a szalmaangyalok bája. Akadnak, akik maguk is elkészíthetik őket, persze ha értenek a hagyományos szalmafonáshoz.

Régen aratás idején díszítették az aranyló szalmaszálakból fonott koszorúk, fonatok a parasztházak kapuját, a kisebb változataik pedig a karácsonyfa díszei lettek. Nemcsak szépek, hangulatosak is, a régi időket idézik, akárcsak egy saját készítésű kis betlehem. Készülhetnek a szalmából angyalkák, de kör-, csepp- és ovális alakú, szívformájú díszek is, vagy kis csillagok. Ajándékkísérő is készülhet belőle.

A fenyőfa szerves tartozéka a toboz – belőle is lehet karácsonyfadísz, ezüst – és aranyporral befújva, befestve pedig igazán ünnepi külsőt kaphat. Nem is kell teljesen befújni, úgy hatásosabb. Lehet persze venni is tobozdíszeket, némelyeket egyéb anyagokkal is megvariálnak, például apró horgolással. Mutatósak a műhóval befújt darabok is.

Kerülhet a fára tobozos, vagy mákgubós angyal csuhéval kombinálva. Az ötletek tárháza kimeríthetetlen, és nemcsak környezettudatosak leszünk, de könnyen hobbinkká is válhat a díszek készítése.

Forrás: