Remek házi praktika – Arcápolás citrommal

Tanácstalanul állsz a kozmetikai cikkekkel roskadásig pakolt polcok előtt, keresve a számodra megfelelő arckrémet, sampont, testápolót, majd azt hiszed, végre sikerült megtalálni, mikor megpillantod az árcímkét…

A végül céltalan kutatás és csalódottság, egy-két természetes és egyszerű trükkel elkerülhető, méghozzá egyetlen citrommal. A citrom, illetve a belőle nyert lé ugyanis szépségápolási ötletek végtelen tárházát rejti, és  sugárzó megjelenésünk biztosítéka.

A citromléből számtalan tonik és maszk készíthető, melynek kiváló puhító és tisztító hatása, minden bőrtípusra alkalmazható. Este, lefekvés előtt a frissen facsart nedűt vigyük fel az arcunkra, például egy sminkecset segítségével.

bor

Hagyjuk rajta öt percig, majd langyos vízzel öblítsük le! Arcunk megtisztul, valamint puhává, bársonyossá válik. Ez a módszer a tág pórusú bőr megszépítésére is alkalmas, egy kis tejjel elkeverve pedig növeli a bőr rugalmasságát. Utóbbi hatást úgy is elérhetjük, hogy pár csepp levet keverünk arckrémünkbe.

Ugyanígy összekeverhetjük samponnal is, amitől a fénytelen, lelapult haj, csillogóvá és dúsabbá válik. A fénytelen, töredezett hajra szintén remek az olajos-citromos kúra. Ehhez először 30 ml felmelegített olívaolajat elkeverünk 30 ml citromlével, és elosztjuk a frissen mosott, még nedves hajon, majd a pakolást egy óra után kiöblítjük. Néhány hét után erősebb és láthatóan egészségesebb lesz a haj!

arc72

Arcpakolásnál a legegyszerűbb, a citromlé párosítása túróval vagy joghurttal. A pakolás 20-30 perc után simává, lággyá teszi és megnyugtatja a száraz bőrt, emellett javítja a vérellátást, egészséges színt adva a sápadt arcnak. Zsíros, mitesszeres, pattanásos bőrre 3 dkg élesztőt keverjünk össze pár csepp citromlével, és annyi joghurttal, hogy kenhető masszát kapjunk. A pakolást 10 percnyi hatóidővel rendszeresen alkalmazhatjuk.

A kéz- és lábápolásban az elszarusodott, megkeményedett bőr megpuhítására használhatjuk, ehhez elegendő egy félbevágott citrommal átdörzsölni az érintett területeket. Ugyanezt megtehetjük a kézfejen is, akár naponta, eltüntetve a nikotin okozta elszíneződéseket az ujjakról, és a törékeny, lakktól elszíneződött köröm újra erős és egészséges színű lesz.

Fogkő-eltávolításra ritkábban kell járnunk, ha havonta néhány alkalommal citromlébe mártott kefével átdörzsöljük fogainkat, ínyvérzés esetén gyengéden a foghúst is. Ám ügyeljünk arra, hogy ne túl gyakran éljünk ezzel a módszerrel, hiszen a citromsav gyengíti a fogzománcot!

A hatásos szépségápolást csak segíti, ha a citrom levét nem csak külsőleg, hanem belsőleg is alkalmazzuk. Szabályozza a bőr faggyúműködését, erősíti az immunrendszert. Az idegőrlő bolti válogatás, sorban állás és a kétes vegyi anyagokat tartalmazó kozmetikai cikkek helyett tehát, a könnyen elérhető, természetes anyagok sokkal egyszerűbbé tehetik életünket. A citrom például minden évszakban elérhető, természetes választás, ami felhasználásáig, a konyha vidám és frissítő dísze, utána pedig szépségünk őrzője.

Forrás: https://napidoktor.hu/index