Afrodiziákumok a nemi vágyért

Bizonyos ételek, italok és illatok vágykeltő hatásúak. Serkentik a vérkeringést, fokozzák a szexuális vágyat.

Szponzorált tartalom

Köztudott, hogy bizonyos ételek, italok és illatok vágykeltő hatásúak. Serkentik a vérkeringést, fokozzák a szexuális vágyat illetve beindítják a nemi hormonok termelődését, erősítik a húgyúti és ivarszerveket, vagy izgatják a központi idegrendszer szexualitásért felelős régióit. Az ilyen vágyfokozó és potencianövelő ételeket, italokat afrodiziákumoknak nevezzük. Ezt az elnevezést Afrodithéről kapta, aki a görög mitológia szerelemistennője volt.

Az afrodiziákumok palettáját színesítik az erotikus italok is, melyek leggyakrabban ginzenget, shizandrát, taurint, koffeint és különböző vitaminokat tartalmaznak, és természetes módon növelik a potenciát.

A szexuális vágy fokozása

A ginseng jótékony hatását már az egyiptomiak is felismerték, és előszeretettel használták különféle betegségek gyógyítására. Több fajtája ismert, a koreait főképp a komoly szellemi és lelki megterhelések esetén ajánlják, a szibériai változat pedig elsősorban az immunrendszert erősíti, és biztosítja az energia-utánpótlást. Utóbbi fokozza a szexuális vágyat, alkalmazásával növelhető az izgalmi állapot.

A változókorban lévőknek sem kell lemondaniuk a testi örömökről, ugyanis a gyökér, az ő esetükben is pozitívan befolyásolja a szexuális aktivitást. Ez az afrodiziákum egyenesen a hormonháztartásra hat, növeli a potenciát, és javítja a libidót. Számos szexuális zavar a nem megfelelő vérkeringésre vezethető vissza, amire a ginseng ugyancsak megoldást jelenthet.

fuszerek

A shizandra afrodiziákum hatású kínai gyümölcs, aminek szintén kimutatták élénkítő és potencia növelő tulajdonságát. Egyes vizsgálatok szerint antioxidáns hatása is van.

A taurin is egy teljesítményfokozó vegyület, ami növeli az állóképességet és mérsékli a fáradtságot. Az erotikus italok mellett leggyakrabban az élsportolók és a testépítők által használt készítmények tartalmazzák.

A koffein, hatással van a központi idegrendszerre: felgyorsítja a szív teljesítményét, amivel javul a szervek vérellátása, így a nemi szervben is vérbőséget okoz. Az azonban újdonság, hogy a kedélyállapotra is hatással lehet, esetleg befolyásolja a libidót. Jelentősebb mennyiségű koffeint a kávé, a kólafélék és a különféle energiaitalok tartalmaznak, a koffeinhez hasonló szerkezetű és hatású anyagok – példádul thein, theobromin – találhatók meg a teában, a kakaóban és a csokoládéban.

Fontos megemlíteni, hogy magas vérnyomásban szenvedők, szívbetegek és kismamák számára kerülendő ezen italok jelentős mennyiségű fogyasztása illetve ilyen esetekben érdemes orvosunk véleményét is kikérni.

Zeller – nem csak férfiaknak

Fűszerezésre leggyakrabban e közismert jellegzetesen aromás, édeskésen fanyar ízű zöldség levelét és gumóját használjuk. Erõteljes íze és kifejezett illóolajtartalma révén adagolásánál célszerű óvatos mértéket tartani. Prímán használható a sós íz hiányának elkendõzésére sószegény étrend esetén, grillezéshez ajánlható az õrölt zellerlevél és só elegyítésébõl származó úgynevezett „zellersó”. Gyógynövényként idegerõsítõként és afrodiziákumként, a potencia növelésére használják.

Méz – a maják titka

Egyes régészeti kutatások bizonyították, hogy már az ókori egyiptomiak kedvelték és használták, nemcsak ételeik, hanem változatos orvosságaik elkészítésekor is. Energiát adó hatását pedig a római gladiátorok hívták segítségül fizikai erejük, teljesítőképességük fokozására.

Sok élelmiszerrel együtt a méz is szerepel az egzotikus kultúrák népeinek, például a maják mítoszaiban, házi patikaszerei közt. Potencianövelő és vágyfokozó (afrodiziatikus) hatást tulajdonítanak neki. Nyugtató hatású masszázshoz, frissítő pakolások, aromás fürdők során, akár gyógynövényekkel, tejjel kombinálva, külsőleg is alkalmazható.


Ez a sokak által ismert és kedvelt növény Ceylon szigetén, a Szunda szigeteken és Kínában őshonos. Felhasználása sokrétű, elsősorban édes, gyümölcsös ételek alkotóeleme. Szerepet kap például a mézeskalács, almás sütemények, rétesek, piskóták, fánkok, édes rizsételek, tejes ételek, valamint kompótok, befőttek, gyümölcslevesek és mártások, forralt bor és egyéb zamatos italok elkészítésekor. Gyógyhatása jelentős illóolajtartalma révén meghatározó. Emésztésserkentő, étvágyjavító valamint gyomorerősítő hatást tulajdonítanak neki. Fahéj – a csábító illat

Vanília – a szexi orchidea

Ez az orchideák családjába tartozó növény a legfinomabb, legaromásabb és egyben legdrágább fűszereink egyike. Őshazája Mexikó, ahol már az ősi időkben használták az élénkítő hatású főúri csemege, a kakaóital ízesítésére. A vanília leggyakrabban édességeink népszerű ízesítője, sütemények, kompótok, fagylaltok, krémek, rizses ételek, édes levesek, puncs, likőrök, mártások pompás fűszere.

Ha kis újdonságra, izgalomra vágyunk, nyugodtan ízleljük meg ezeket az őseink által is előszeretettel használt afrodiziákumokat tartalmazó erotikus ételeket és italokat, de „nagy csodát” ne várjunk. A szexuális teljesítőképesség alapja a kiegyensúlyozott, harmonikus párkapcsolat. Törekedjünk partnerünk rejtett vágyainak megismerésére, megvalósítására és akkor biztos a siker!

Forrás: https://napidoktor.hu/index


Egy válasz

  1. Szaszkó Szabolcs

    Szeretnék egy a mindennapi piacon beszerezhető természetes afrokomplexet kérni,ami tényleg csak természetes,ősidős és bevált..!