Helyi rehabilitáció

Januártól könnyebben juthatnak rehabilitációs ellátáshoz a kardiológiai, égés-, és szeptikus sebészeti betegek valamint a pszichiátriai betegek.

Január elsejével a kardiológiai és a stroke-rehabilitációban új, a járóbeteg-szakellátás körében végezhető nappali ellátásokat vezet be a kormány – az erről szóló rendeletről az egészségügyi államtitkárság szerdán tájékoztatta az MTI-t.

A közlemény szerint ennek révén rövidítik a kórházi kezeléseket, továbbá lehetővé teszik, hogy a beteg, ha azt az állapota megengedi, akkor a lakóhelyéhez közel részesüljön rehabilitációs szakorvos által irányított ellátásban.

shutterstock_675285372

Mint írták, a Magyar Közlöny 127. számában olvasható rendelet a rehabilitációs szakmákhoz kapcsolódóan szakmai minimumfeltételekben rögzíti a súlyos központi idegrendszeri károsodást elszenvedett felnőttek, illetve gyermekek, a többszörös sérülések miatt kezelt emberek (politraumatizáltak), az égésbetegek és a szeptikus sebészeti betegek magas szintű orvosi ellátási, ápolási igényeit, és azt önálló szakmakóddal ismeri el. Emellett a jogszabály a pszichiátriai rehabilitáció és az addiktológiai terület minimumfeltételeivel kapcsolatos szabályozást is tartalmazza.

Az államtitkárság felhívta a figyelmet a Magyar Közlöny előző számában megjelent rendeletre is: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium módosította a gondozóintézetek finanszírozását, így november elsejétől kizárólag teljesítmény alapú elszámolás működik a gondozókban. A jövőben szakmánként egy jellemző, úgynevezett homogén gondozói gyűjtőkóddal készítik el a jelentést. Az új kódok bevezetésével a gondozóban ellátott esetek az eddigi átlagnál magasabb pontértéken jelenthetők majd az egészségbiztosítónak.

Forrás: