Alvászavar és evés

Akik rendszeresen nem alszanak a szervezetnek megfelelő ideig, ritkábban főznek magukra és hajlamosabbak gyorsétterembe járni. Ezek szerint az evés összefügg az alvás minőségével.

Az evés zavara az alvás zavara miatt?

Dr. Mindy Engle-Friedman, a New York Városi Egyetem kutatója 9 nőt és 12 férfit vizsgált, mely során a résztvevők egy alvási, és étkezési szokásokat felmérő kérdőívet töltöttek ki. Hét napon keresztül naplót vezettek, amelybe lejegyezték, mennyit alszanak és az azt követő nap mit esznek.

Azok, akik keveset aludtak, nehezen szenderedtek el, vagy többször ébredtek fel az éjszaka során, gyakrabban jártak étterembe, mint nyugodtan alvó társaik, akik inkább otthon étkeztek. ,,A rossz alvók sokkal ritkábban esznek otthon. Ezeket az ételeket sokkal könnyebb elkészíteni, és nem is olyan egészségesek mint az otthon elkészített ennivaló. Az idő előrehaladtával, az alvási problémákkal küzdőknél táplálkozással kapcsolatos súly- és egészségügyi problémák jelentkezhetnek” – mondta Engle-Freidman.

Az alvás mennyisége meghatározza az egyén testi, lelki állapotát, szellemi teljesítőképességét és megjelenését egyaránt. A legutóbbi vizsgálatok szerint, az alváshiány olyan súlyos egészségügyi problémákkal hozható összefüggésbe, mint a depresszió, elhízás, cukorbetegség, illetve szív- és érrendszeri betegségek.

A szakértők szerint egy felnőttnek legalább napi 7-8 óra alvásra van szüksége ahhoz, hogy egészséges maradjon és jó legyen a megjelenése. Azoknak, akik alvási zavarral küzdenek, érdemes felkeresniük a háziorvosukat, aki szükség esetén alvásszakértőhöz irányítja őket.

A kisebb alvászavarokkal küzdők legfeljebb fele jut el ma az orvosig. Legtöbbjükben nem is tudatosul, hogy segítségre lenne szükségük. A vizsgálatot meg kívánják ismételni olyan létszámmal, mely a megállapításokat széles körben elfogadottakká teszik.

Forrás: https://napidoktor.hu/index