Önuralom nélküli felnőttek

Egy négy évtizedes tanulmány szerint azoknak, akiknek gyermekkorukban is nehezükre esik ellenállni a csábításoknak, felnőttkorukra sem lesz több önuralmuk.

A New York-i Sackler Fejlődéspszichológiai Intézet kutatói évtizedeken át vizsgálták az önuralom és a kor közti összefüggést, hogy kiderítsék, az önkontrollhiányos gyerekek vajon felnőttkorukra megváltozhatnak-e. Korábbi kutatások ugyanis csak azt mutatták, hogy akik kevésbé képesek ellenállni a csábításnak, alacsonyabb SAT-pontszámmal rendelkeznek (az IQ teszthez hasonló, a tanulmányi fogékonyságot mérő teszt), ugyanakkor magas a BMI-jük (testtömeg index) a válási arányuk, és nagyobb valószínűséggel alakul ki náluk kábítószer-függőség.

Negyven évvel ezelőtt a kutatók az akkor négyéves gyerekek csoportján végezték az általános önkontrollra irányuló vizsgálatokat.

A gyerekeket egy olyan szobában hagyták, ahol az asztalon elhelyeztek egy kekszet vagy egy mályvacukrot (attól függően melyiket szerették jobban), és elmondták nekik, ha addig nem eszik meg az édességet, amíg vissza nem jön a felnőtt, aki odavitte, jutalomból két kekszet vagy cukrot is megehetnek majd.

oslo3

A gyerekeket ezután attól függően három kategóriában sorolták, hogy mennyi önuralmuk volt. Később a 20-as és a 30-as éveikben is különböző teszteknek vetették alá ugyanezeket a gyerekeket, legutóbb pedig napjainkban, amikor 45-50 évesek lettek. Bár a legutóbbi teszteket már nem cukorkákkal végezték, az eredmények hasonlóak lettek, mint 40 évvel ezelőtt.

"Azt találtuk, hogy vannak, akik következetesen nem tudnak ellenállni a csábításoknak"– tette hozzá a tanulmány vezetője, B.J. Casey. Ez a tulajdonság azonban néha előnyös is lehet, hiszen bizonyos esetekben a kockázatvállalás szerencsésebb, például amikor a rövid távú haszon megszerzése a cél.

Ettől függetlenül a kutatók is óvva intenek megalapozott következetesek levonásától, mivel az eredeti vizsgálatba több száz gyereket teszteltek, a legutóbbi alkalommal pedig csak néhányukat választották ki az egyes kategóriákból.

A tanulmány eredményei ellenére a kutatók hangsúlyozzák, hogy a szülői nevelés és az iskola is jelentősen segíthet, hogy a gyerekek megtanulják az önkontrollt.

Forrás:


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.