Cukros üdítők miatt magas a vérnyomás?

Amerikai és brit kutatók szerint összefüggés lehet a cukrozott üdítők, gyümölcslevek fogyasztása és a magas vérnyomás kialakulása között.

Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában több mint 2500 embert vontak be abba a tanulmányba, amelynek eredményét a Hypertension című szakfolyóiratban tették közzé. A kutatók úgy találták, hogy napi egy-egy doboz cukrozott üdítő átlagosan 1,6 higanymilliméterrel emelte meg a szisztolés vérnyomást és 0,8 higanymilliméterrel a diasztolés értéket. Miután olyan tényezőkkel korrigálták a kapott adatokat, mint a testsúly és a magasság, a különbség még jellegzetesebb volt.

cola10

A mostani tanulmányban a sok cukrozott italt fogyasztók közül azoknak volt a legmagasabb a vérnyomásuk, akik egyúttal sok sót is fogyasztottak. A felmérésbe bevont 2696 önkéntes életkora 40 és 59 év között volt. Három hét leforgása alatt a résztvevők négy alkalommal jegyezték fel teljes napi étkezésüket, valamint vizeletmintát adtak, és mérték vérnyomásukat.

A kutatók megállapították, hogy azok, akik sok cukrozott italt ittak, egyébként is inkább egészségtelen étrendet követtek. Szakértők szerint a 135/85-ös vérnyomással élő embereknél kétszer nagyobb a kockázata a szívrohamnak és a szélütésnek, mint a 115/75-ös vérnyomással élőknek.

Forrás: