Három végtag sem akadály?

A svéd Karolinska Instituet kutatóinak azonban nemrég sikerült bizonyítaniuk, hogy képesek lehetünk arra, hogy bizonyos körülmények között úgy érezzük, három karunk van.

A pszichológusokat és a neurológusokat régóta foglalkoztatja a kérdés, hogy az emberek hogyan érzékelik saját testüket.  Sokan úgy gondolják, hogy önképünk öröklött testképünk miatt erősen limitált – vagyis nem tudjuk elképzelni, hogy kettőnél több karunk vagy lábunk, vagy egynél több fejünk legyen.

A PLoS ONE online szaklapban nemrég megjelent kutatási anyag tanúsága szerint laboratóriumi ellenőrzött körülmények között lehetséges annak az illúzióját kelteni, hogy egy embernek három karja van. A kísérlet során az önkéntes egy asztalnál helyezkedik el, ahol jobb karja mellé egy mesterséges kart helyeznek el. Így az önkéntes egyszerre láthatja saját karjait és a mesterséges végtagot. Hogy létrehozzák annak az illúzióját, hogy a mesterséges végtag is az önkénteshez tartozik, a kutatók egy apró kefét érintenek az önkéntes jobb kezéhez és a mesterséges végtaghoz egyszerre.

shutterstock_1024382

"Ekkor agyunk nem tudja egyértelműen eldönteni melyik jobb kar tartozik testünkhöz, és melyik a mesterséges kar – nyilatkozta Arvid Gutersham, a kutatás egyik munkatársa – Ami a leginkább meglepő, hogy agyunk ilyen esetekben nem választ a két kar közül, hanem mind a kettőt testünk részeként fogadja el, így úgy érezhetjük, mintha egyszerre három karunk lenne." A tudósok összesen 154 önkéntesen végezték el a kísérletet.

Hogy bizonyítsák, hogy a mesterséges kart az agy valóban sajátjaként érzékeli, a tudósok egy konyhakéssel ‘fenyegették’ a valódi és a mesterséges végtagot, majd a fiziológiai reakciókat figyelve arra a felfedezésre jutottak, hogy a stressz reakciók teljesen hasonlóak voltak a valódi és a mesterséges kar esetében.

"Lehetséges, hogy a jövőben az agyvérzésen átesett betegek, akik egyik oldalukra teljesen lebénultak, úgy kapnak majd mesterséges végtagokat, hogy a lebénult kar is a természetes testkép része marad – nyilatkozta Henrik Ehrsson, a kutatás vezetője – Lehetséges továbbá, hogy a bizonyos munkaterületeken dolgozóknak is biztosítani tudunk egy extra végtagot, így például egy tűzoltó vagy mentős munkája sokkal egyszerűbb lenne, ha eggyel több végtaggal mehetne dolgozni." A mostani kutatást az Európai Kutatási Tanács, a Svéd Stratégiai Kutatási Alapítvány, az Emberi Határ Tudományos Program valamint a Stockholm Agyi Intézet szponzorálta.

Forrás: