Tizenegy évet veszítünk a légszennyezés miatt

A legfrissebb felmérések szerint legalább akkora szerepet játszik a rákos megbetegedések kialakulásában a környezetszennyezés, mint a genetika vagy az egészségtelen életmód.

Az összes környezeti ártalom közül a légszennyezés a legveszélyesebb, világszerte a 4. vezető halálok. A WHO adatai alapján naponta hárommillió áldozata van a légszennyezésnek.

Az európai környezetvédelmi ügynökség tanulmánya szerint Magyarországon csak a légszennyezés miatt évente mintegy tizenhatezer ember hal meg idő előtt.

Tizenegy év

Ezek az emberek átlagosan mintegy tizenegy évet veszítenek az életükből a légszennyezés miatt – mondta el az M1 Kék Bolygó című műsorában Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke. – Világszerte, de különösen az iparosodott országokban folyamatosan nő a rákbetegségek gyakorisága – tette hozzá Kásler Miklós professzor, az Országos Onkológiai Intézet főigazgató főorvosa.

Ugyanakkor nő a gyógyítás hatékonysága is, ami Magyarországra is igaz. Hazánkban az utolsó tíz évben évente tizenkétezerrel több rákos megbetegedést diagnosztizáltak, a halálozási ráta mégis csökkent körülbelül ezerrel – részletezte a professzor.

Mindannyian tehetünk a légszennyezés ellen

Kásler Miklós szerint éppen ezért lenne fontos nagy hangsúlyt fektetni a megelőzésre. Amellett, hogy rendszeresen járunk szűrővizsgálatokra, drasztikusan csökkentenünk kellene a károsanyag-kibocsátást is – emelte ki.

Lukács András szerint nagyon fontos, hogy senki ne égessen műanyagot vagy más hulladékot, lehetőleg ne használjon lignitet, és csak száraz fával fűtsünk, mivel a nedves tüzelő szennyezőanyag kibocsátása a sokszorosára nő.

legszennyezettseg2

Magyarországon sokan égetnek műanyagot és egyéb hulladékokat, így halálos mérgek kerülnek a levegőbe. Vannak adatok arról, hogy Magyarország egyes vidékein télen a háztartási hulladék egyharmada tűnik el a kályhákban.

Az orvos szerint a legnagyobb autóforgalomban ne biciklizzünk, vagy ne sétáljunk, figyeljünk oda, mit eszünk, és ne fogyasszunk túlzottan sok alkoholt és különösen ne tömény italt.

A genetika, de az életmód is befolyásolja a rákot!

A rák kialakulásában mindig sok tényező együttes hatása játszik szerepet, a környezeti tényezők mellett a genetika is fontos komponens – mondta el az onkológiai intézet vezetője.

Ha valaki például dohányzik és alkoholista, akkor a szájüregi rákok kockázata nála ötvenszeresére nő. Bár Magyarország sajnos élen jár a rákos megbetegedések számában, jó hír, hogy egyre kevesebben vesztik el az életüket miatta.

Forrás: Hirado