Calicivírus okozta a megbetegedéseket Balatonlellén

Calici vírus okozta néhány nappal ezelőtt a egyik balatonlellei szállodában a hányásos, hasmenéses megbetegedéseket.

A kormányhivatal kedden közölte, hogy csaknem negyvenen fordultak orvoshoz Balatonlelle és Balatonboglár térségében hányásos, hasmenéses megbetegedéssel. A népegészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakemberek kezdték el vizsgálni a megbetegedéseket és a körülményeket, a hatóságok pedig a helyszínen megtették a szükséges intézkedéseket. Azóta új megbetegedést nem jelentettek.

A szakigazgatási szerv felhívta a figyelmet arra, hogy a vírus folyamatosan jelen van a környezetünkben, emberről emberre közvetlen érintkezés vagy szennyezett felületek, tárgyak esetleg étel útján terjed.

A megbetegedést már nagyon kevés kórokozó, szabad szemmel nem látható szennyeződés is kiválthatja. Ezért, ha egy közösségben megbetegszik valaki, könnyen alakul ki járvány.

hasfajas4

A Hotel Lelle szállóvendégei közül az első beteg akár még otthonról is hozhatta a vírust – az ország több területéről jelentettek calici vírus által okozott járványokat -, vagy az aktuális környezetében, közvetlen vagy közvetett érintkezéssel is fertőződhetett.

A vírus terjedéséhez hozzájárulhatott az is, hogy nyaraláskor kevésbé figyelnek az emberek a higiénés szabályok betartására, és a nagy melegben tovább életképesek maradnak a vírusok.

A Balaton-parti településeken a helybeliek és a nyaralók körében előfordult egyéb hányásos hasmenéses megbetegedések egy részét is ezen kórokozó váltotta ki, ám lehet más oka, például szalmonellafertőzés vagy napszúrás is.

Forrás: