Apa lettem – kisfiú, kislány

Egy férfi életében több szerepben is meg kell felelni, helyt kell állni, és talán az egyik legkomolyabb szerep apának lenni

Nagyobb gyerekeknél

Az apák gyermekeikkel kiélhetik mindazokat a gyerekkorukból kimaradt élményeket, amelyekre vágytak. Itt a lehetőség, hogy a fiukkal, lányukkal focizzanak, legózzanak, társasozzanak, sakkozzanak, vagy bármi olyasmivel foglalkozzanak, amit képesek élvezettel tenni. Ha a gyerek megérzi, hogy az apja lelkesedik valamiért, ő is lelkesedni fog, és ez a fajta közös öröm erősíti a férfiban az apaság érzését.

Apa és fia

A kisfiúk hasonlítani szeretnének az apjukra, őt tekintik mintának, ő lesz az ideálkép, akit követni szeretnének. Az apákat általában büszkeség tölti el, ha azt látják, a fiúk őket követi, de sokszor el is szomorodhatnak, hogy a fiúk nem olyan lesz, mint amilyenre ők vágytak volna.

terhesseg13

Gyakran a saját apával való viszony határozza meg, hogy valaki milyen apa szeretne lenni. Amennyiben jó volt ez a kapcsolat, könnyen fog menni az „apává válás”, azonban ha túl sok konfliktus terhelte, a férfi kicsit félni fog az apaszereptől.

Apa és lánya

Az apa szerepe 4-5 éves korban lesz igazán fontos a kislányoknak, amikor felfedezik benne a férfit, akibe akár bele is lehet szeretni. Nagyon sok apa rendkívül büszke ilyenkor, és élvezi, hogy a kislánya rajong érte. Fontos, hogy ilyenkor a család többi tagja is bátorítsa ezt a jó viszonyt, hiszen mindkettojüknek nagyon fontos a jó apa-lánya kapcsolat.

Nagyobbacska lányoknál, különösen a serdülőkor idején már sokkal nehezebb lesz a helyzet, mert az apák egyszerre büszkék is a lányukra, de féltik is őket. Ekkor az apai érzések a féltés, a szigorúság mentén bukkannak elő, ami miatt a serdülő lányok eltávolodhatnak tolük.

terhesseg13

Összegzésül

Bár sok pár elválik, és külön élnek, az apaságot nem szabad félvállról venni. Az a legszerencsésebb, ha válás után szinte ugyanannyi időt töltenek a gyerekek az apjukkal, mint mikor még együtt éltek. Az apa ugyanis a feleségétől vált csak el, nem a gyerekeitől, bár ezt sajnos sokan összekeverik.

Azért, hogy a „jó apa vagyok” érzés megmaradjon, aktívan részt kell venni a gyerekek életében, nem elég pusztán pénzt küldeni, még akkor sem, ha a gyerekek anyja csupán ennyit szeretne.

Apa csak egy van, éppen úgy, ahogy anya is. Átmenetileg, vagy részben lehet helyettesíteni, de a főszerep akkor is az övé. Ha egy férfi átéli ennek a szerepnek a felelősségét, akkor nagy baj már nem lehet. Ebből már következik, hogy fontos számára, milyen apa lesz, és nagyon valószínű, hogy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy jó apja legyen a gyermekeinek.

vid4u.init(480,360,’Yxu0FQQ9yi’,null,3);

Forrás: