Korai diagnosztika – személyre szabottan

A gyógyító tevékenység területén egyre nagyobb jelentősége van a génkutatásra épülő személyre szabott orvoslásnak, amelynek több eleme épül be az egészségügyi ellátás napi gyakorlatába.

A személyre szabott orvoslás lényege: a beteg saját géntérképének megfelelő terápiát, gyógyszereket kaphat, vagyis a számára leginkább megfelelő hatóanyagú, összetételű „gyógyszerkoktél” a megfelelő időben és a megfelelő mennyiségben segíti a gyógyulást.

"Nem csupán a gyógyulás esélyei javulnak, hanem a kellemetlen mellékhatások is jelentősen csökkenthetők” – mutat rá az egyre népszerűbb eljárás lényegére Dr. Lengyel Zsolt, a Pozitron-Diagnosztika Központ főorvosa. Úgy látja, hogy noha kiváló onkológiai intézetek vannak Magyarországon, a rákgyógyászat terén mégis tűzoltás folyik, mivel általában későn ismerik fel a daganatot.

„Többek között a PET-CT vizsgálat szélesebb körű használata is pozitívan befolyásolná a statisztikákat. A PET-CT-nek a daganat korai felismerése mellett kiemelt szerepe van a kezelések irányításában is” – mondja a nukleáris medicina ismert szakembere.

A Pozitron-Diagnosztika Központban alkalmazott diagnosztikai eljárással a daganatos megbetegedések korai, panaszt még nem okozó stádiumban is kimutathatóak, de a már diagnosztizált betegek számára is sorsfordító lehet. Egy 2006-ban indult átfogó külföldi klinikai vizsgálati program eredményei több százezer beteg adatai alapján bizonyítják, hogy betegségcsoporttól függően a PET-CT eljárás 35-50%-ban képes megváltoztatni a már biztosnak hitt diagnózist.

PET-CT

„Tapasztalataink alapján minden 100 betegből közel 50-nél változtatni kellett a kezelési terven. Ezzel gyakorlatilag új esélyt adhattunk embereknek, akik a pontosabb diagnózis birtokában nekik jobban megfelelő kezelésben részesülhettek” – ad képet a döbbenetes adatokról a napidoktor.hu szakértője.

A rák világnapján azt is el kell mondani, hogy a daganatos megbetegedések kialakulásában jelentős szerepe van a megelőzésnek, amely elsősorban az életmódváltást jelentené. „Sajnos a magyarországi egészségügyi statisztikák nem erről szólnak – közel 75000 új rákos megbetegedést regisztrálnak évente” – mutat rá a szomorú tényre Dr. Lengyel Zsolt.

A szakember ezzel kapcsolatban elmondja, hogy a korai diagnosztika szerepe felértékelődik, ugyanis a PET-CT vizsgálat a rosszindulatú daganatot a hagyományos képalkotó eljárásoknál általában korábban képes felismerni.

A Pozitron-Diagnosztika Központról
A Pozitron-Diagnosztika Kft. 2004-ben alakult, szolgáltatásai között elsősorban képalkotó diagnosztikai eljárások szerepelnek. A központ Magyarországon elsőként és egyedüliként nyerte el az Európai Nukleáris Medicina Társaság (EANM) minősítési akkreditációját. Daganatos betegség esetén a PET-CT vizsgálat, szív- és érrendszeri panaszok esetén pedig a Cardio-CT eljárás áll rendelkezésre, valamint igénybe vehető CT vizsgálat, labordiagnosztika, illetve pszichiátriai és kardiológiai szakrendelés is. A neurológiai problémák közül az Alzheimer-kór diagnosztikájával foglalkoznak az intézményben. A szakmai hátteret nagy tapasztalattal rendelkező, főállású nukleáris medicina szakorvosok, radiológusok és kardiológus szakorvosok biztosítják. Az intézmény az orvosi csúcstechnológia hazai elterjesztéséhez továbbképzések, tudományos konferenciák szervezésével, megrendezésével, valamint szakmai ismeretterjesztő anyagok kiadásával járul hozzá. A központ Nukleáris Medicina – PET-CT részlege a Semmelweis Egyetem nukleáris medicina szakirányra minősített szakképző helye. Az intézmény nem csak a különböző orvosi szolgáltatásokkal foglalkozik, hanem a diagnosztikában alkalmazott izotópok előállításával is, melyhez saját részecskegyorsító (ciklotron) áll rendelkezésre.
A PET-CT eljárásról
A daganatos betegségekben az anyagcsere megváltozása megelőzi a szerkezetbeli elváltozások kialakulását, ennek köszönhető, hogy a rosszindulatú elváltozások jóval hamarabb felismerhetők és lokalizálhatók az egész testben, mint más, hagyományos képalkotó vizsgálatokkal. A vizsgálat egyedülálló módon képes felismerni akár a tüneteket még nem okozó elváltozásokat is. A PET-CT alkalmas a betegség helyének pontos meghatározására és annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy van-e áttét valahol a szervezetben. A teljes test PET-CT vizsgálattal számos egyéb, sokszor kellemetlen vizsgálat elkerülhetővé válik. A pozitron emissziós tomográfia (PET) segítségével láthatóvá válik a vizsgált szövetek anyagcseréje. A legtöbb rosszindulatú daganat gyorsan növekszik, emiatt fokozott a cukorfelhasználása. Ezt a tulajdonságot kihasználva képes a PET-CT a daganatok felismerésére. A computer tomográfia (CT) segítségével felismerhetők a szervek kóros anatómiai és szerkezetbeli elváltozásai. A teljes test PET-CT vizsgálat során izotóppal jelölt szőlőcukor kerül beadásra, melynek segítségével a szövetek cukorfelhasználásáról nyerhetünk felvilágosítást.

Forrás: