Kocsis Korinna így tökéletesíti dekoltázsát!

A gyönyörű modellnek, Kocsis Korinnának nagyon fontos a tökéletes megjelenés, így tavasszal úgy döntött, hogy dermarollerrel feszesíti és tökéletesíti nyakát és dekoltázsát.

Azért választottam ezt a kezelést, mert általában a nyak és dekoltázsápolásra valahogy mindig kevesebb időt szánok mint az arcomra"- árulta el Korinna, amit a szépségszakértő is megerősített. „Ennek a területnek teljesen más az élettana, sokkal kevesebb a faggyúmirigy, így a bőr itt könnyebben elvékonyodik, megereszkedik, vagy éppen sokkal hamarabb megjelennek rajta a ráncok! A dekoltázs nagyon érzékeny terület, így érdemes még időben odafigyelni arra, hogy megfelelően ápoljuk. A legtöbb problémát itt is a  fénykárok jelentik”- mondta Borbély-Szoják Zsanett, szépségápolási szakértő, majd azt is hozzátette, hogy a modellnél elsősorban prevenciós okból végezték el a kezelést.

kocsis1

Enyhe ráncok megjelentek a nyakán, de ezek még nagyon jól kezelhetők ebben az életkorban és minél hamarabb kezdjük el a kezelést, annál hatékonyabban tudjuk megújítani a bőrt és megelőzni az öregedési folyamatokat.  Korinnánál egy nagyon hatékony kombinált kezelést választottunk. Kétféle módon is stimuláltuk a kollagén és elasztin rostokat: egyrészt a  mélyreható és biztonságos rádiófrekvenciás kezeléssel, másrészt egy speciálisan a nyak és a dekoltázs területét célzó finom dermarolleres megoldással. Mindkét eljárás a szervezet öngyógyító folyamataira hat. A két technika kombinálásával kivételesen erősen termelődnek kollagén és elasztin rostok, melynek végeredménye a feszes bőr. Mitől más még ez a megoldás? A különlegessége az, hogy pulzáló mágnesterápiával még tovább erősíti az eredményeket.  A sokezer tűszúrásnyi dermarolleres kezelés során pedig vitaminokat, peptideket is felhasználtunk.”

kocsis2

Tudtad-e?
Nagy különlegessége a pulzáló mágnesterápiának, hogy a hajszálér hálózatot újjáépíti a bőrszövetben. Ez azért fontos, mert szervezetünkben 20 és 30 éves kor között kezd el leépülni a kapilláris hálózat, beszűkülnek a kis kapilláris erek, és a bőrsejtekhez kevesebb tápanyag jut el, ez is oka lehet a bőr öregedésének, ráncosodásának.

Korinna szépségtippjei
Nagyon élveztem a kezelést! Először elég furcsa érzés, hogy apró tűkkel viszik be a hatóanyagot. A hatásával azonban maximálisan elégedett vagyok, mivel  pár nap után tényleg érezhető és látható volt a különbség. Sokat javult a nyakam, illetve a dekoltázsom feszessége és rugalmassága is. Nálam a napi szépségrutin a következőkből áll:  Rendkívül fontos a megfelelő nappali és éjszakai hidratálókrém kiválasztása és használata , a rendszeres arctisztítás, gondolok itt a tonikra illetve a hetente 2-3 alkalommal történő arcradírozásra.  A bőr állapotát a folyadékbevitel is nagyban befolyásolja, hiszen ahogy a krémekkel külsőleg, úgy a bőséges folyadékbevitellel belülről tudjuk hidratálni a bőrünket. Ezért igyekszem naponta 2-3 liter vizet meginni, hogy ezzel is javítsak a bőröm feszességén.  Mivel végzettségem szerint kozmetikus vagyok, így különösen odafigyelek arra, hogy mindig ápolt legyen a bőröm és  a modellszakmában is elengedhetetlen a tökéletes arcbőr. A megelőzést is nagyon fontosnak tartom, hogy 5-10 év múlva is jó formába legyek!

Forrás: