Body contouring: teljes testplasztika

Magyarországon még nem elterjedt bizonyos plasztikai beavatkozások kombinálása, pedig ez sok esetben ideálisabb megoldást jelenthet, mint egymás után többször is kés alá feküdni.

Amikor valaki jelentős túlsúlytól szabadul meg – például szülés után vagy gyomorgyűrű behelyezésének következtében -, számára a következő problémát általában a bőrfelesleg jelenti, ami csak plasztikai műtéttel távolítható el.

Akik túl régóta, és sikertelenül igyekeznek lefogyni, gyakran szintén plasztikai sebészhez fordulnak, hogy megszabadulhassanak a felesleges zsír- és bőrszövettől. A megoldást jelentő beavatkozások azonban nem csak egyetlen testtájat érintenek, és nem csak a test egyik oldalán.

A kombinált törzsplasztika egyszerre korrigálhatja a megereszkedett melleket, kötényszerűen lógó hasat, a hát, a fenék, a combok, a karok meglazult bőrét. A műtét ugyan 6-8 órán át is eltarthat, ami erősen megterheli a szervezetet, de kétségtelen előnye, hogy csak egyetlen altatást igényel, és a lábadozási idő is egyszerre letudható.

„A legfontosabb különbség azonban az, hogy a változás óriási, ha nem is kilókban, de centikben mérve.” mondja Dr. Molnár Miklós, a Dr. Rose Magánkórház plasztikai sebésze. Akár 15 centis körfogatcsökkenés is elérhető egyetlen beavatkozással!

Molnár doktor szerint, a pszichés hatás olyan pozitív, hogy a műtét bonyolultsága, valamint az egy hónapos lábadozás, a 2-3 hónapos regenerálódás ellenére, a törzsplasztikán átesettek a leghálásabb páciensek. Ha kombinált törzsplasztikáról beszélünk, Budapesten a Dr. Rose az egyetlen olyan magánintézmény, melynek műtője alkalmas a beavatkozásra, ehhez ugyanis szabályos kórházi körülmények szükségesek.

mell42

Az állami kórházakban tett próbálkozásokból az derült ki, hogy az egyéb műtétek nagy száma miatt, nehezebben biztosíthatók a speciális higiéniai feltételek. A törzsplasztika ugyanis olyan mértékű feltárást igényel, amely műtét közben nagy felületű nyitott, majd később varrt sebekkel jár.

Egy nagy kórházban viszont, számos betegség típust kezelnek, így a műtőkben is a legváltozatosabb sebészi beavatkozásokat végzik el. Emiatt – a gondos fertőtlenítések ellenére is – nagyobb a felülfertőződés esélye, mint egy kisebb forgalmat bonyolító magánkórházban.

A műtét számos más nehezítő tényezőt is felvet, melyek miatt ritka beavatkozásnak számít. Már a tervezés, berajzolás szakaszában nagyon pontos munkára van szükség, mivel azt is figyelembe kell venni, hogy a bőrfelesleg eltávolítás után, milyen lesz az érintett részek egymáshoz képest kialakított aránya, ráadásul a melleknél felfelé, míg a hasnál lefelé húzzuk meg a bőrt.” – mondja Molnár doktor.

Ezért fontos, hogy két rajz készüljön, az első fekvő helyzetben a másik viszont mozgás közben, így a sebész látja, mekkora a maximális bőrfelület, amely még úgy eltávolítható, hogy garantálható legyen az egyes testrészek megfelelő mozgástartománya.

Ezért ideális esetben a tervezés, a teljes műtéti időnek nagyjából az egyharmadát veszi igénybe. A kombinált törzsplasztika nagy fizikai teherbírást és gyorsaságot igényel a sebésztől. A műtét sok varrással jár, a pácienst pedig többször is forgatni kell, mivel a feltárás, az esetleges zsírszívás és a bőrfelesleg eltávolítása, általában a páciens hátsó testfelén kezdődik, majd jobb és bal oldalfekvő helyzetekben folytatódik, és az elülső testfélen fejeződik be.

shutterstock_710695931

Ez a módszer garantálja, hogy az eredmény megfelel majd a napjainkban „divatos” sebészi szemlélet, a body contouring szabályainak. Amikor ugyanis csak egyetlen testtájon történik meg a bőrfelesleg eltávolítása, az összkép nem feltétlenül lesz harmonikus, hiszen a közvetlenül kapcsolódó testtájak, a derék oldalsó vonalának és hátsó szakaszának kontúrja, nem lesz egymáshoz igazítva.

„Bizonyos esetekben a törzsplasztikai beavatkozást nem sokkal később arcplasztika is követi, ilyenkor a páciens tulajdonképpen teljesen „újjászületik”. Tartós eredmény azonban csak akkor garantálható, ha a műtétet életmódváltás is követi. A beavatkozás utáni hetekben, az első pár hónapban a szervezet energiaszükséglete megnő, így magas kalóriabevitel mellett sem következik be hízás. Amint azonban az anyagcsere normalizálódik, fontos betartani az egészséges táplálkozás szabályait, különben újra megjelennek a plusz kilók”– tette hozzá a plasztikai sebész.

Tanácsok, hasznos tudnivalók a beavatkozásra vállalkozóknak!

• A műtét előtt érdemes megfelelő mértékben lefogyni, bár zsírleszívással a fogyás tulajdonképpen „helyettesíthető”, de enélkül rövidül a műtéti idő, és könnyebbé válik a tervezés.

• A beavatkozás után fontos betartani a diétás előírásokat, mivel a vérveszteség – zsírszívás esetén pedig a mikrotápanyag veszteség is – igen nagy, valamint a zsírban tárolt hormonok szintje is csökken. Mindezek miatt komoly erőtlenség lép fel.

zhm3ckoe1

Ez egy előzetes nagy mértékű fogyás után, még fokozottabban jelentkezik, mivel a páciensek ezekben az esetekben eleve kevesebb tartalékkal rendelkeznek. Szintén a nagy vérveszteség miatt, a műtét előtt hat héttel saját vér levételével készíthető elő a későbbi transzfúzió.

• A műtétet követő három hétben, a páciens injekció formájában vérhígítót adagol magának.

• A speciális szorító ruházatot két hónapon át kell viselni.

• A beavatkozás nem javasolt azok számára, akik nem tudják megoldani, hogy legalább egy héten át társ segítségét vegyék igénybe a mindennapi teendők elvégzéséhez, mivel sem az emelés, sem a nyújtózkodás, sem a hajolgatás nem ajánlott.

• A végleges forma 2-3 hónap után alakul ki, de kötöttebb testalkat esetén, 4-6 hónap is eltelhet a teljes gyógyulásig.

• A dohányzás olyan mértékben lassítja a sebgyógyulást, és lehetetleníti el az új erek képződését, hogy aki nem képes legalább a lábadozás idejére letenni a cigarettát, annak a műtét elvégzése nem javasolt.

• A Dr. Rose Magánkórházban kizárólag felszívódó varratokkal dolgoznak, így nem kell tartani a varratszedéssel járó kellemetlenségektől, és várhatóan a sebek is szebben gyógyulnak majd.

• A lábadozással járó fájdalom, a bőr érzéketlensége, duzzanat, véraláfutás megjelenése, az első 3 hétben a műtét természetes velejárója.

• A fizikai aktivitást teljes mértékben kerülni kell az első 3 hétben, ez megegyezik a munkából kiesett időszakkal is. Az első hetekben emelt fej- és lábvégű fekvés javasolt, járáskor hajlott testtartás. A szaunát, szoláriumot, napozást, 2 hónapig kell kerülni, de könnyű testedzés már 6 hét után megengedett.

A törzsplasztika típusa:

– Alsó törzsplasztika

Korrigálja a has, deréktáj, a külső comb lógó bőrét és a fenék felső részét.

– Felső törzsplasztika

Korrigálja az emlő, hónalj és a hát megereszkedett bőrét.

– Teljes törzsplasztika

A kettő kombinációja. A kar-plasztikát érdemes külön műtétként beütemezni, mivel előnytelen, ha az összes végtag mozgatása egy időben korlátozódik, ráadásul a törzsplasztikából való lábadozás során nagyobb terhelés jut a karokra, ez pedig rossz hatással lehet a sebgyógyulásra.

Forrás: