„Rettegés az életem!” 2011-10-12 Kívül-belül Megosztás: Tweet Vannak, akiknek a rettegés az életük, de nem azért, mert más tartja félelemben őket: ők ezt élvezik. Valószínűleg mindenki hallott már olyanról a környezetében, vagy netán van is olyan ismerőse, barátja, aki adrenalin függő. Esetleg ő maga is az! Az izgalom addikció a számukra, akkor érzik jól magukat, ha időnként veszélyes helyzetekbe kerülnek, extrém sportokat próbálnak ki. A félelem nem tartja vissza őket, sőt, éppenséggel függnek a félelmet keltő helyzetektől. Adrenalin fokozásra van szükségük; a tevékenységek, amelyeket mások inkább elkerülnek, számukra élvezetet nyújtanak. Az ugrás, közben sikoltozás, a félelem, a borzongás a lételemük, ezért ha másként nem jutnak hozzá, extrém sportokat művelnek. Valóságos hormon-vihar tombol a testükben, amikor egy veszélyes helyzetbe kerülnek. Például, ha magasról ugrani készülnek bungee-jumping során. Az adrenalin számukra igénnyé válik, melyre egyre többször éreznek szükséget – mondja az artista Timothy Haskell, aki maga is tapasztalta mindezt. Hiába van ott a félelem, az extrém sportok imádói lényegében viccesnek fogják fel, amit csinálnak. Haskell úgy véli, ezen addikciónak minden újabb élményét egy utazásként lehetne leírni: benne van az izgatott várakozás, az aggódás és a rettegés is, de aztán jön az adrenalinlöket, és az illető megkönnyebbül. Az artista szerint a félelem és az emelkedett hangulat ebben az esetben, valahogy közel áll egymáshoz. Ha belegondolunk, amikor egy ember ijesztő szituációba kerül, sokszor az az első reakciója, hogy bár maga is bizarrnak érzi, nevetni kezd. De vajon mi az oka az addikciónak? Miért vannak emberek, akik szándékosan szeretik magukat olyan helyzetbe hozni, hogy – végülis – ha valami balul sül el, akár meg is halhatnak? Számukra a félelem egyfajta belső hullámvasút – szükségük van rá, de aztán szeretnek a valóságba „biztonságosan visszarepülni”, persze miután megkapták az adrenalin-löketüket. Nem kell ehhez bungee-jumping, olykor egy horrorfilm is elég. Utóbbinál kicsit más a helyzet, mert bár az ember érzi a veszélyt és fél a film közben, mégis tudja, hogy biztonságban van. A test az igazit érzékeli A függés azzal is magyarázható, hogy testünk nem tud különbséget tenni aközött, ha szánt szándékkal generáljuk a borzongást, és ha valóban ijesztő helyzetbe kerülünk, illetve igazi veszélybe. Mindenki azt hinné, hogy ilyenkor minden az agyban zajlik, de valójában a vesében – mondja Dr. Cristoph Leonhard pszichológus professzor. Ha az ember veszélyhelyzetbe kerül, a mellékvese epinefrin hormont küld a véráramba, mely a szervezetben reakciókat indít el. A légzésünk gyorsul, a szív hevesebben ver. A szervezet számára tehát nincs különbség aközött, hogy bungee-jumping során érzékeljük ezt, vagy valós életveszélybe kerülünk. Ugyanazt éljük át; feszültség, nyugtalanság vesz erőt rajtunk. Az addikció úgy alakul ki, hogy ha valaki egyszer megtapasztalja, őt ez az érzés izgalomba hozza, gyorsan függővé válik. A horrorfilmnél kicsit más történik, mert saját félelmünket az váltja ki, hogy a filmben szereplő személy fél. Vannak, akiket egy egyszerű dolog is megijeszt, míg másoknak több kell ahhoz, hogy félni kezdjenek. A félelem igénylői többnyire csoportban művelik az adrenalinfokozó tevékenységeket. Féltik egymást, de bizonyítani akarnak a másiknak. A borzongás közös átélése szórakoztatja őket. No, és többnyire a horrorfilmet sem egyedül nézik… Forrás:
