Hosszabb élethez segíthet a kávézás

Friss eredmények szerint a kávéfogyasztásnak jótékony hatásai vannak egészségünkre, és naponta mintegy kilenc perccel hosszabbítja meg élettartamunkat.

Két új tanulmány, köztük a valaha kávéfogyasztással kapcsolatban végzett legnagyobb, feltárta, hogy naponta egy csészényi a folyadékból csökkenti az elhalálozás rizikóját kifejezetten keringési vagy emésztési problémákhoz kapcsolhatóan.

A kávézás a jelek szerint akár évekkel toldhatja meg az élettartamot.

Míg a kutatók szerint több vizsgálat szükségeltetik annak bizonyítására, hogy ténylegesen a kávé áll a megfigyelt hatások mögött, a szakértők úgy hiszik, az italban található antioxidáns növényi vegyületek, nem pedig a koffein maga a felelős a potenciálisan jótékony hatásokért.

Az Imperial College London és a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) szakemberei 10 európai ország több mint félmillió lakosának kávéfogyasztási szokásait és egészségi állapotát vizsgálta meg. Kiderítették, hogy a naponta legalább három csészét megivó férfiak 18 százalékkal kisebb valószínűséggel halnak meg, mint a kávéval nem élők, a nőknél 8 százalékos volt ugyanezen időszakra vetítve ez az arány.

Mindeközben amerikai kutatók saját vizsgálatukban több mint 185 ezer, eltérő etnikai hátterű résztvevőn tanulmányozták a kávé hatásait. Ők azt figyelték meg, hogy a napi egy csészényit fogyasztók 12 százalékkal kisebb valószínűséggel halnak meg, mint a kávét nem ivók, függetlenül nemzetiségi hovatartozásukra, míg azok, akik kettő-három csészét is megisznak naponta, 18 százalékkal kevesebb valószínűséggel hunynak el.

A szakértők üdvözölték a két tanulmány kiterjedt mivoltát, de figyelmeztettek, hogy további kutatásokra van szükség annak bizonyítására, a megfigyelt hatások ténylegesen a kávénak, és nem egyéb tényezőknek köszönhetőek.

Veronica W. Setiawan, az amerikai tanulmány vezetője szerint a kávé nagyon sok antioxidánst és fenolvegyületet tartalmaz, amelyek fontos szerepet játszanak a rák megelőzésében. Bár a tanulmány nem tárja fel, mely vegyület szolgálhat egyfajta „elixírként” a kávéban, de az egyértelmű, hogy a kedvelt ital az egészséges táplálkozás része lehet.

A kutató és csapata 185 ezer 855 afrikai amerikai (17%), hawaii őslakos (7%), japán-amerikai (29%), latin-amerikai (22%) és amerikai (25%) adatait vizsgálta meg. Az alanyok életkora a 45-75 év közé esett. Kérdőívet töltettek ki velük táplálkozásukról, életvitelükről, családi és személyes egészségügyi hátterükről. Kávéfogyasztási szokásaikról a tanulmány kezdetén beszámoltak, majd öthetente frissítették ezeket az adatokat, emellett azt is jelezték, hogy koffeines vagy koffeinmentes kávét ittak. Az átlagos követési időtartam 16 év volt.

A résztvevők 16 százaléka nem fogyasztott kávét, 31 százalékuk napi egy csészét, 25 százalékuk kettő-vagy három csészét, 7 százalékuk pedig négy vagy még több csészényit ittak egy nap. A fennmaradt 21 százalék rendszertelen kávéfogyasztásról számolt be. A tanulmány időszaka alatt 58 ezer 397 résztvevő – 31 százalék – hunyt el. Kardiovaszkuláris betegség (36%) és rák (31%) volt a vezető halálok.

kavezacc

Az adatokat az életkor, nem, nemzetiségi hovatartozás, dohányzási szokások, végzettség, korábbi betegségek, energikus fizikai terhelés és alkoholfogyasztás szerint csoportosították.

Setiawan korábbi kutatásában már kimutatta, hogy a kávé csökkenti a májrák és a krónikus májbetegség rizikóját. Jelenleg azt kutatja, mennyiben járul hozzá a kávé a specifikus rákfajták kialakulásának kockázatához.

Az európai vizsgálat 521 ezer 330 résztvevő adatain alapszik, Nagy-Britannia, Franciaország, Dánia és Olaszország részvételével. 16 év elteltével majdnem 42 ezer embert hunyt el különféle betegségek miatt, többek között rák, keringési betegség, szívelégtelenség vagy szélütés következtében. A kávét nem ivókkal összevetve, a kávézók felső 25 százalékához tartozó férfiak 12 százalékkal kisebb valószínűséggel hunytak el, míg az ugyanide tartozó nőknél a halálozás rizikója 7 százalékkal csökkent.

Kevin McConway, az Open Egyetem professzora szerint mindkét tanulmány alaposan kivitelezett és nagy léptékű, ráadásul hasonló eredményekre jutott eltérő populációk és etnikumok terén. Viszont szerinte az eredmények egy nem kávéfogyasztót nem győznének meg, egyszerűen azért, mert a kávé potenciális egészségvédő hatásainak mértéke egyik tanulmányban sem kiemelkedő, és egyikük sem világítja meg, hogy ha a kávé közvetlenül javítja is az ember egészségét, azt hogyan is teszi.

A kávé kedvelt ital az egész világon, naponta globálisan mintegy 2,25 milliárd csészével fogy el.

 

Forrás: Hirado