Szerethető november

Bizonyára vannak napok, amikor legszívesebben otthon maradnánk. Milyen jó is lenne az ágyban begubózva sorozatokat nézni, és otthonról pizzát rendelni, miközben az eső szomorú cseppekben dobol az ablakunkon…

Nem! Ezt felejtsük el gyorsan!

Hagyjuk az önsajnálatot és kapcsoljuk át az évszakból fakadó borús lelkivilágunkat. Ilyenkor is számtalan izgalmas elfoglaltságot találhatunk, csak keresni kell. De addig is ismerkedjünk meg néhány érdekes hagyománnyal és különleges nappal, amelyek novemberhez kötődnek.

Igaz ugyan, hogy november 1-je már elmúlt, de egy másik emléknap kapcsán mégis említést érdemel Mindenszentek. A hónap első napján mindazon megdicsőült lelkeket ünnepeljük, akikről megszámlálhatatlan sokaságuk miatt a kalendárium külön-külön nem emlékezhet meg.

Mindenszentek ünnepe közismert, de azt kevesebben tudják, hogy a magyar katolikus egyház november 13-án tartja a Magyar Szentek és Boldogok emléknapját. Ez tulajdonképpen egy hazai vonatkozású ünnep, amely Mindenszentekhez hasonló, ám ilyenkor kifejezetten a Magyarországon született, vagy hazánkhoz kötődő szentekre, boldogokra és vértanúkra emlékezünk.

oszi-falevelek

Sokkal hétköznapibb, de mindenképpen dicséretes a „Nemzetközi Füstmentes Nap”. Bízunk benne, hogy olvasóink között nincs egyetlen dohányos sem… De ha mégis akad, november harmadik csütörtökén remélhetőleg nem nyúl a doboz után. A „Smokeout Day” még 1971-ben indult útjára az Egyesült Államokból.

Massachusetts állam akkori kormányzója, Arthur P. Mullaney fejéből pattant ki a nemes kezdeményezés, miszerint a Füstmentes Napon a dohányosok a cigarettára szánt pénzüket inkább ajánlják fel tanintézmények javára. Az ötlethez egyre több ország csatlakozott, így végül az Egészségügyi Világszervezet kezdeményezésére nemzetközi szinten is Füstmentes Nappá vált november harmadik csütörtöke.

A szükségtelen holmik megvásárlása és a jóléti társadalmakra jellemző túlfogyasztás ellen tiltakozik a „Ne Vásárolj Semmit Nap”, minden hónap utolsó péntekén. A kanadai Ted Dave sokáig a reklámszakmában dolgozott, így jól ismerte a marketing ösztönző és sokszor talán szükségtelen hatását. 1992-ben azonban elege lett a reklámok folytonos vásárlásra buzdításától és elindította a „Ne Vásárolj Semmit Napot”. Azóta a kezdeményezést nagyon sok ország átvette.

vasarlas1

Szintén novemberben van András nap, amely régebben sokfelé ünnep volt. Szent András apostolra emlékezünk ezen a napon. A keleti egyház védőszentje a krónikák szerint egy átlósan ácsolt kereszten halt mártírhalált, ezért nevezték el az ilyen formájú keresztet andráskeresztnek. A jeles naphoz népi hagyomány is kötődik. Ilyenkor az eladósorban lévő lányok férfinadrágot, míg a legények szoknyát tettek fejük alá lefekvéskor, hogy másnapra megálmodják ki lesz a férjük vagy feleségük.

Mindenszentek november elejére esik, András nap pedig a hónap legvégére. De a két időpont között is aktívan és hasznosan tölthetjük a novembert. Lazítsunk, szórakozzunk, sportoljunk és készüljünk fel a télre!

Forrás: