Milliárdos segítség a sugárterápiás ellátásban

A fejlesztésnek köszönhetően komplex egészségügyi infrastruktúra szolgálja majd a daganatos betegek gyógyítását, kialakításra került egy új, 6 ágyas osztály, korszerűbb lett a betegadminisztrációs rendszer, és 5 új géppel gyarapodott az eszközpark.

Prof. Dr. Nagy Katalin, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese a rendezvényen hangsúlyozta, hogy az onkológiai ellátás régióközpont szintű fejlesztésével megfelelő kapacitású, fenntartható módon üzemeltethető minőségi betegellátást és hatékony daganatdiagnosztikát lehetővé tevő korszerű egészségügyi infrastruktúra kialakítása volt a beruházás célja.

Dr. Haidekker Bence, az AEEK igazgatója elmondta, hogy az új eszközök segítségével nő a gyógyulási esély és javul a minőség. A jelenlegi legkorszerűbb technika alkalmazásával csökken a gyógyulási idő és a rosszindulatú daganatok okozta halálozási arány, így hozzájárul a régióban lakó emberek életminőségének és munkaképességének javulásához.

Prof. Dr. Facskó Andrea, a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke kiemelte, hogy az onkológia az orvostudomány egyik leginkább technológia- és költségigényes, ugyanakkor legdinamikusabban fejlődő ága. A most beszerzett high-tech berendezésekkel és az általuk elérhető új módszerekkel magas minőségű ellátást fognak tudni nyújtani a klinika naprakész ismeretekkel és jelentős tapasztalattal rendelkező szakemberei.

Prof. Dr. Pávics László, a Nukleáris Medicina Intézet tanszékvezetője elmondta, hogy a projekt keretében létrejött egy új, Nukleáris Medicina Osztály. Az osztályon 3 kórteremet alakítottak ki. A 6 ágyas osztály a II. sz. Belgyógyászati Klinika és Kardiológiai Központ épületében kapott helyet, csaknem 600 négyzetméteren. A részleg alkalmas a legkorszerűbb radioizotópos kezelések elvégzésére.

Az új osztályon folyó sugárterápiás ellátást szolgálják azok a berendezések, amelyeket a projekt keretében szereztek be. A területen folyó tudományos kutatásoknak köszönhetően a daganatkezelési protokollok és ezek hátterét biztosító technika folyamatosan fejlődik és megújul. Ma már olyan korszerű gépek is léteznek, amelyek a sugárzást teljesen pontosan a daganatra irányítják, és a besugárzás mennyiségét is tökéletesen lehet szabályozni. Ezzel csökkenthetőek a káros mellékhatások és növelhető a kezelés hatékonysága. Annak érdekében tehát, hogy a régió betegei is a leghatékonyabb körülmények között gyógyulhassanak, beszereztek egy nagyteljesítményű duál-energiás lineáris gyorsítót, amely képvezérelt, így nagyon pontos célzásra alkalmas eszköz. Lehetővé teszi például a koponyán és az agyon belüli pontos tájékozódást, rendelkezik a besugárzási mező valós időben történő képi ellenőrzését szolgáló eszközzel, ezáltal nagydózisú, mindig a megfelelő helyen és mértékben alkalmazott besugárzásra képes. Továbbá a légzéskapuzás által vezérelt besugárzás minimálisra csökkenti a hibalehetőséget.

IMG_3285

A projekt keretében az osztály egy új HDR afterloading készülékkel is gazdagodott. E technika lényege, hogy a kezelendő testüregbe, vagy magába a daganatba, esetleg a műtéttel eltávolított daganat helyére vékony csöveket vezetnek, melyeket egy számítógép által vezérelt berendezéshez csatlakoztatnak. Ez a berendezés rendelkezik olyan egységekkel, amelyek összehangolják a működését a CT-vel és az MR-rel, valamint van benne egy besugárzás tervező rendszer is.

A betegadminisztrációs rendszer is megújul az eljárások helyes elvégzését ellenőrző szoftver beszerezésével, mellyel követhetővé és bármikor megtekinthetővé válik minden a beteggel történt esemény. Valójában e számítógépes rendszerek által válik teljessé a sugárterápiás lánc. A fejlesztés révén a betegek egészséges szöveteinek megóvása és a mellékhatások csökkentése mellett hatékonyabb daganatterápiára lesz lehetőség.

A projekt keretében biztosított gépek és technikai eszközök sorát egy színes megjelenítésű, teljesen digitális ultrahang készülék zárja, mellyel teljessé válik a pajzsmirigy jó és rosszindulatú daganatainak regionális ellátása.

A gépek tesztüzeme, használatuk betanítása folyamatban van, a betegek előreláthatóan 2016. januárjában találkozhatnak kezeléseik során az új eszközökkel.

Prof. Dr. Kahán Zsuzsanna, az Onkoterápiás Klinika vezetője elmondta, hogy a projekt harmadik területe a Patológiai Intézet molekuláris patológiai laboratóriumának fejlesztése volt. Számukra egy új 8-kapillárisos genetikai analizátort, valamint a daganatok meghatározásában nélkülözhetetlen immunfestő automatát szereztek be. E berendezések által a molekuláris daganatdiagnosztika képessé válik az egyes daganattípusok pontosabb leírására, amely elősegíti a személyre szabott, ezáltal hatékonyabb kezelést.

A projekt szükségességét alátámasztja, hogy a régió egyike az ország kedvezőtlen demográfiai adottságú térségeinek: a rossz születési és halálozási arányszámoknak köszönhető, hogy a térség társadalma elöregszik. A daganatos megbetegedések itt is, mint az országban általában a második leggyakoribb haláloknak számítanak, mintegy 25%-ot tesznek ki. A daganatos megbetegedések okozta elhalálozások száma a környezeti hatásoknak, az egészségtelen életmódnak köszönhetően folyamatosan növekszik. Ezzel párhuzamosan az is megfigyelhető, hogy mivel a társadalom életkora is nő, a daganatos betegségek esetszáma is növekszik. 2012-ben például 12%-kal több daganatos megbetegedést kezeltek a Szent-Györgyi Albert Klinikai Központban mint 2008-ban, miközben az ország egész területét tekintve kisebb mértékben nőtt a megbetegedések száma. Ebből az adatból következtethetünk arra is, hogy az intézmény már most is nagyobb területet lát el, mint a dél-alföldi régió.

Fotó: Ócsai Gábor

Forrás: https://napidoktor.hu/