Csapadék és frontmentes hűvös időnk lesz ma

Napközben az ország nagy részén kevés felhőre, sok napsütésre számíthatunk, csak keleten, északkeleten lehet több a felhő. Számottevő csapadék nem lesz.

Csapadék és frontmentes idő

Éjjel csak helyenként, napközben többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +4 fok között várható, de a derült, szélvédett tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.

Hidegfronti hatások nem terhelik tovább az arra érzékenyek szervezetét. Bár sokfelé lesz szeles az idő, az elmúlt, napsütésben szegény időszak után érdemes minél több időt a szabadban tölteni. A levegő azonban a déli órákat kivéve hűvös, hajnalban kimondottan hideg lesz, ezért mind az öltözködéssel, mind a megfelelő vitaminok pótlásával célszerű a megfázás megelőzéséről gondoskodni.

oszi-setany

Távolabbi kilátások keddtől péntekig:

Kedden a reggeli ködfoltok feloszlása után sok helyen kisüt a nap, majd estétől észak felől felhősödés kezdődik. Szerdán hidegfront vonul át, több helyen esővel, záporral. Ezt követően újra kevesebb lesz a felhő, és már csak helyenként alakulhat ki zápor.

Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 30 százalékán várható.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -4, +3 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken a derült éjszakákon ennél pár fokkal hidegebb, a szeles, felhős helyeken az időszak közepén pedig melegebb is elképzelhető. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 7, 12 fok között alakul, csupán szerdán lehet ennél melegebb: 12, 17 fok.

A hőmérséklet napi középértéke és eltérése a sokévi átlagtól (Budapest külterületén):

2016. október 29. 10,2 °C +1,8 °C

1871 óta ezen a napon Budapesten előfordult legmagasabb hőmérséklet: 23,5 °C (1928) legalacsonyabb hőmérséklet: -5,5 °C (1997)

 

Forrás: met.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.