COVID – Itt az újabb járványhullám

A COVID fertőzöttek számának emelkedése miatt a maszk újbóli viselését ajánlotta Élisabeth Borne francia miniszterelnök országa lakóinak a tömegközlekedési járműveken, valamint a különösen veszélyeztetett emberek közelében. A járványügyi szakemberek szerint egy újabb, a kilencedik járványhullám érte el az országot.

“Segítsük egészségügyi dolgozóinkat azzal, hogy mindannyian óvatosabbak vagyunk! Ünnepélyesen az egészségügyi előírások betartására szólítok fel. Hordjuk a maszkot, amikor veszélyeztetett emberek környezetében vagy olyan zsúfolt helyeken vagyunk, mint a tömegközlekedési járművek! Ezek az apró gesztusok életeket mentenek, ezt mindannyian tudjuk, és meghatározóak a járvány visszaszorításában” – mondta a kormányfő a nemzetgyűlésben az azonnali kérdések órájában. – “A franciák mindig is felelősen viselkedtek. Nincs kétségem afelől, hogy most is így fognak tenni” – tette hozzá.

A csaknem egy hónapig tartó javuló tendencia után a koronavírus ismét terjedni kezdett Franciaországban, valószínűsíthető egy kilencedik járványhullám megérkezése. Pénteken 48 629 új fertőzöttet regisztráltak az egy héttel korábbi 33 177-hez képest, ami 46 százalékos emelkedést jelent.

maszk

Fotó: 123rf.com

A francia egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint megemelkedett a kórházban ápoltak száma is: az elmúlt hét napban több mint 4500 új fertőzött szorult kórházi ápolásra súlyos tünetek miatt. 

“A vírus úgynevezett reprodukciós rátája 1 fölé emelkedett, ami azt jelenti, hogy egyre magasabbra ívelő járványgörbe kezdetén tartunk” – mondta az AFP hírügynökségnek Pascal Crépey járványügyi szakember.

Antoine Flahault, a Genfi Egyetem egészségügyi intézetének vezetője a francia hírügynökségnek elmondta: egy kilencedik hullám van kialakulóban nemcsak Franciaországban, hanem általánosságban Európában, Délkelet-Ázsiában és Észak-Amerikában. Ezért a koronavírus omikron variánsának új, gyorsan terjedő BQ.1-es jelzésű alváltozata a felelős, amely fokozatosan kiszorítja a BA.5-ös jelzésű alvariánst is.

A szakember szerint az elmúlt évek tapasztalatai alapján arra lehet számítani, hogy a járványgörbe tovább emelkedik, és csak a karácsonyi szünetben kezd csökkeni, az iskolák bezárásának köszönhetően.

Az első nyolc járványhullám alatt Franciaország lakosságának immunizációja részben kialakult, miután az oltásra jogosultak 95 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás három adagját, de a negyedik oltást a jogosultaknak, azaz a 60 év felettieknek csak a töredéke igényelte. A jelenleg kórházban ápolt fertőzöttek száma (19 ezer) egyelőre elmarad az előző hullámok tetőzési szintjeitől.

Olvasd el ezt is!

COVID – Jön a téli járványhullám?

Forrás: Napidoktor.hu