COVID – Ekkor derülhet ki, lesz-e hatodik hullám

Hamarosan lecseng a járvány ötödik hulláma, abban azonban a szakértők között sincs teljes egyetértés, hogy ez pontosan mikor következhet be.

Rusvai Miklós azt mondja, bár napokon belül elkezdhetnek csökkenni a számok, azért még nyárig viszonylag magas marad a fertőzésszám. Jakab Ferenc pedig egy esetleges hatodik hullámról is beszélt, ami a virológus professzor szerint ősszel kezdődhet. A hétvégén 33 716 új fertőzöttet találtak és elhunyt 234 beteg. 

Visszaszorulóban van a koronavírus-járvány, Rusvai Miklós szerint azonban fellélegezni csak akkor lehet, ha a kórházban ápoltak száma is csökkenni kezd. A virológus emlékeztetett arra is, hogy a járványgörbe laposodása után sem lehet hátradőlni: egészen nyárig magasabb járványügyi számokra számít.

„Nyárig hosszú idő van, akár újabb variáns is megjelenhet” – figyelmeztetett. Ugyanakkor hozzátette: az úgynevezett lopakodó omikron, nem egy új variáns. Ez az omikron alfaja, ami már egy ideje itthon is fertőzi az embereket.

Fotó: 123rf.com

Rusvai Miklós azonban nem adatná be magának negyedszerre az oltást. „Senkit nem beszélek le a negyedik oltásról, ártani senkinek nem fog, de én a magam részéről azért szeretnék fertőződni, mert akkor teljesebb védettséget kapnék, hiszen akkor nyálkahártya-immunitás is kialakul, ami az oltás következtében nem alakulhat ki” – magyarázta az ATV Híradónak.

A negyedik oltást eddig 124 ezer ember vette fel. Pécsett nagy az érdeklődés. Jelenleg a beadott oltások kétharmadát a harmadik és a negyedik oltás teszi ki. Tibold Antal, a Pécsi Tudományegyetem oltópontjának szakmai vezetője híradónknak azt mondta: már több mint nyolcszáz negyedik oltást adtak be. „Ahogy a négy hónapok eltelnek, egyre többen érdeklődnek ez iránt az opció iránt” – tette hozzá.

Jakab Ferenc virológus professzor azt mondta, arra számít, hamarosan lecseng az ötödik hullám, és egyelőre bizonytalan, hogy ősszel jön-e újabb.

A hatodik hullám szintén nem megjósolható. Úgy gondolom, hogy egy jól átvészelhető nyugodt tavaszi és nyári periódus után, a következő őszi és téli szezonban látjuk majd meg, hogy visszatér-e a vírus, milyen intenzitással, milyen variánssal és milyen esetszámokkal – vélekedett.

Addig is, bármennyire is enyhék az omikron klinikai tünetei a járványügyi intézkedéseket fenn kell tartani – tette hozzá a professzor.

Olvasd el ezt is!

Rémisztő jóslat: Még nagy járványhullámok jönnek

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index