5 tipp, hogy egészséges kávét készíts

A kávéról kialakult korábbi kép, miszerint egészségtelen, változóban van. Ma már tudjuk, hogy sokféle hasznos tápanyagot tartalmaz, és számos pozitív hatása van a szervezetre. Nem mindegy azonban, hogyan készíted el, és főleg, hogy hogyan fogyasztod.

Mára elavulttá vált az a megközelítés, hogy a kávé egészségtelen. Néhány éve már azt is vitatják a tudósok, hogy a magas vérnyomásban szerepe van, és a kutatások szerint 5 csészével is nyugodtan ihatunk naponta. (Sőt, egy angol kutatás 25 csészét említ, de erre azért nem vennénk mérget.) 

A kávé, amellett, hogy számos értékes vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, kedvező az agyműködés számára. Vagyis segíti a hosszú távú memória működését, és csökkenti a Parkinson- és az Alzheimer-kór kockázatát, valamint a depresszió esélyét. Segít a fogyásban is, sőt, mérsékli a diabétesz kialakulásának valószínűségét, a benne lévő polifenolok pedig rákmegelőző hatásúak. 

Annak érdekében, hogy a kávé egészségvédő hatását maximálisan kihasználhasd, érdemes szem előtt tartanod az alábbi szempontokat. Ha pedig nemcsak az egészségedre ügyelsz, de a kávé íze is fontos a számodra, praktikus lehet egy baristáknak szánt tanfolyam során elmélyítened a kávékészítéssel kapcsolatos tudásod

Fotó: Pixabay

Most pedig lássuk, melyek az egészséges kávé titkai.

  1. Jól nézd meg, mivel főzöd

A kávéfőzés magas nyomáson és magas hőmérsékleten történik, hiszen így tudnak kioldódni a kávéban található ízanyagok, és persze a koffein. A nagy nyomású forró víz azonban a kávéfőző műanyag, illetve fémalkatrészeiből is kioldhat bizonyos anyagokat. Ezek pedig nagyon egészségtelenek lehetnek, akár a hormonrendszer működését is megzavarhatják. 

Ezért ne a legolcsóbb, noname készüléket vedd meg, illetve ne használj túlságosan régi kávéfőzőt vagy kávégépet. Egy márkás kávéfőző esetében biztosan nem kell tartanod a káros anyagok felszabadulásától. 

  1. Ha lehet, használj bio vagy speciality kávét

A kávét rendszerint hatalmas ültetvényeken, nagyüzemi körülmények között termesztik. Ennek megfelelően sokféle vegyszert, műtrágyákat, növényvédő szereket használnak. Így a kávé termésében sokféle nemkívánatos és egészségre ártalmas szermaradvány halmozódhat fel. Ez akkor is igaz, ha ezek mennyisége nem lépi át az egészségügyi határértékeket.

Minél több kávét iszol, annál inkább érdemes organikusan termesztett, vagyis bio vagy speciality kávét használni. Ebben az esetben biztos lehetsz benne, hogy csakis a kávéban természetes módon jelenlévő anyagok kerülnek a szervezetedbe. 

  1. Lényeges, hogy, mikor iszod

A legtöbben a nap elején, illetve kora délután fogyasztanak kávét, hogy a reggeli álmosságot és az ebéd utáni bágyadtságot elűzzék. Azonban arra is van példa, hogy valaki késő délután, vagy akár este kávézik.

Pedig a késő délutáni, esti kávézás nem igazán jó ötlet. A szervezetbe kerülő koffein ugyanis ilyenkor is dolgozik, egészen addig, amíg ki nem ürül. A túl kései kávéivás megzavarja a biológiai órát, és lehetetlenné teheti az esti pihenést. Ezért ökölszabály, hogy felekvés előtt 4 órával már semmilyen koffeintartalmú italt ne fogyasszunk. 

Fotó: Pixabay

  1. Nem mindegy, hogyan iszod

Nagy kísértés reggelente éhgyomorra inni a kávét, hiszen sokszor még a reggeli elkészítéséhez is álmos az ember. Az éhgyomorra fogyasztott kávé azonban megterhelheti a gyomor nyálkahártyáját, irritálhatja azt, és a gyomorfekély esélyét is növeli. Ráadásul ha reggeli után iszod, lassabban szívódik fel és tovább tart a hatása.

Arra is érdemes figyelni, hogy a korábban említett pozitív hatások a tisztán fogyasztott kávéra vonatkoznak. Ha rendszeresen tejszínnel, pláne cukorral iszod a kávét, olyan felesleges kalóriákat viszel be, amelyek lényegesen csökkentik a kávéfogyasztás előnyös tulajdonságait. 

  1. Ne vidd túlzásba

Bármennyire is egészséges a kávé, a koffein mégis egy pszichoaktív drog. Ha túlzásba viszed, megterheli a gyomrod, a vesédet, és növeli a szívkoszorúér-betegség kockázatát is. Ezért napi 3-5 csészénél többet nem ajánlatos fogyasztani. A túl sok kávé akár túladagolást, vagyis koffeinmérgezést is okozhat. A szívdobogás és a rossz közérzet, émelygés pedig éppen ellentétes hatást fejt ki. Vagyis ahelyett, hogy segítené a koncentrált munkavégzést, megnehezíti vagy egyenesen ellehetetleníti azt. 

 

Forrás: https://napidoktor.hu/index