Terhesdiagnosztikai- és várandósgondozó fejlesztés Szegeden

Százötvenmillió forintos beruházással fejleszti terhesdiagnosztika- és várandósgondozó központját a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a városból, illetve a járás más településeiről érkező kismamák ellátása új helyszínre is került.

A közlemény szerint a központ a déli klinikakertben, a Szikra soron egy 65 millió forintból felújított épületben kapott helyet. További 85 millió forintból fejlesztik az eszközparkot, valamint a páciensek kényelmét is szolgáló bútorzatot.

A központban – ahol tágas, felújított váróterem fogadja az érkezőket – négy vizsgálóban látják el a pácienseket. Ott végzik a labor-, valamint a CTG- (kardiotokográfiás) vizsgálatokat, és védőnői konzultációra is lehetőség nyílik. A megújult informatikai rendszernek köszönhetően – amelynek fejlesztése még folyamatban van – a páciensek ellátása előjegyzés szerint történik, így időpontra érkezettek behívása gördülékenyebb lesz majd.

ultrahang

Németh Gábor, az SZTE Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának vezetője hangsúlyozta: az új központ létrehozásának egyik előnye, hogy a kismamák ellátása sokkal közelebb került a klinikához.

A kétszintes központban a pácienseket a földszinten vizsgálják, az emeleten pedig a dolgozók kiszolgálóhelyiségeit alakították ki. A kismamákat öt-hat főállású szakorvos és mintegy tíz nővér és védőnő látja el. Emellett a közeljövőben az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kara szakvizsgára készülő rezidenseinek is lehetőséget kívánnak adni a gyakorlati tapasztalatszerzésre – tudatta a professzor, aki egyben az orvostudományi kar szakképzési dékánhelyettese is.

Olvasd el ezt is!

Ez egyik legfontosabb terhességi szűrés – Milyen tévhitek keringenek róla?

Forrás: Napidoktor.hu