Antidiabetikummal a vetélés ellen

Egy nemrégiben lefolytatott teszt érdekes eredményt hozott. Úgy tűnik, hogy a kettes típusú diabétesz kezelésére alkalmazott DDP-4 gátló szitagliptin szer hozzájárulhat ahhoz, hogy a vetéléseket meg lehessen előzni!

A témában dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász, a ratkotunde.hu szakértője van a segítségünkre.

Antidiabetikum és vetélés?

Az említett szer a vizsgálatok során képes volt növelni a méhnyálkahártya úgynevezett mezenchimális őssejtjeinek (eMSC) számát. Ezeknek a sejteknek az alacsony száma sajnos kiválthat sorozatos vetélést is, mely nem csak a szervezet számára megterhelő, de lelkileg sem könnyű feldolgozni. A kísérletben kiderült, hogy a szer 68%-kal képes emelni a kérdéses sejtek számát, ami pedig az az eMSC sejtek hiánya miatt kialakuló vetélést nagy eséllyel megelőzheti.

Természetesen a szer alkalmazásáéhoz még egy sor nagy tömegen elvégzett klinikai vizsgálatra is szükség lesz, hiszen egyelőre azt sem lehet biztosan tudni, hogy alkalmazása milyen hatást gyakorolhat a terhesség későbbi szakaszára, illetve magára a kismamára és a magzatra.

Akkor vége a vetéléseknek?

Sajnos az eredmény nem azt jelenti, hogy mostantól egy gyógyszerrel kivédhetőek a vetélések. A szer ugyanis csak egy esetben jelenthet megoldást, és egyelőre nem lehet tudni azt sem, hogy mellékhatásokkal mikor és milyen formában kell számolni. A sorozatos vetélések ellen így ebben a formában tömegesen fellépni nem lehet.

Fontos megállapítani, hogy mi is váltja ki az eseménysort. Furcsa módon a legtöbb vetélés, vagy sorozatos vetélés hátterében nem egy betegség áll, hanem egyszerűen tápanyaghiány. Bár azt írjuk, hogy ez a gond egyszerű, ez azért nem teljesen igaz. A tápanyaghiány ugyanis a szervezet működési folyamatainak elcsúszását okozza. Ha nem megfelelő a tápanyagellátottság, akkor kibillen az emésztés, az endokrin rendszer működése, sőt igazából a test minden működésére hatással van.

“Ráadásul a tápanyaghiányos állapotnak eleinte szinte semmilyen jele nincs, csupán a test leállít, vagy csorbít olyan folyamatokat, melyek nem létfontosságúak, és amelyeknek nagy az energiaigénye. A várandósság pedig határozottan ilyen, és bár maga a megtermékenyülés létrejöhet, de a magzat kihordása a megfelelő tápanyagellátottság nélkül nem lehetséges” – mondja dr. Angyal Géza, a ratkotunde.hu szakértője.

Fotó: 123rf.com

Tápanyagpótlás

Mi sem egyszerűbb ennél – gondolhatnánk -, hiszen nincs más dolgunk, mint megfelelően étkezni. Nos, sajnos a dolog ma már nem ilyen egyszerű. Napjainkra az élelmiszerek beltartalma jelentősen, több, mint 50%-kal csökkent. Ez azt jelenti, hogy hiába figyelünk az étkezésünkre, az olyan energiaigényes folyamatokat, mint a várandósság sajnos már nem igazán tudjuk ezzel fedezni. Ez az oka annak, hogy a szakemberek túlnyomó többsége javasolja várandósvitamin szedését.

Tudni kell, hogy az igazán jó készítmények nem csak a várandósság kihordásában segítenek, hanem – ha megfelelően tagoltak – annak kialakulását is elősegíthetik. Ehhez azonban teljesülni kell néhány dolognak:

  • Mindenképpen szerves, biológiailag aktív kötési formában kell, hogy jelen legyenek az anyagok a készítményben. ez praktikusan -citrát és -glükonát kötési formákat jelent (pl.: cink-citrát, réz-glükonát), melyek hasznosulási, felszívódási aránya akár 80%-kal is jobb.
  • Mivel a vetélések többségét felszálló fertőzések okozzák, a készítményben mindenképpen legyen jelen a cink és a réz a már említett kötési formákban. Ez a két anyag ugyanis a szervezetben antibakteriális, antivirális és fungicid hatással is rendelkezik, jelentősen csökkentve a felszálló fertőzések kialakulásának esélyét.
  • A készítmény a megfelelő tagoltság mellett (vagyis az adott trimesztereket az azoknak megfelelő anyagokkal szolgálja ki9 mindenképpen legyen komplex, azaz sokféle vitamint, nyomelemet és ásványi anyagot tartalmazzon, mivel ezek segítheti egymás felszívódását. Ilyen kapcsolat van például a C-vitamin és a vas, vagy éppen a cink és a réz között is.

Forrás: https://napidoktor.hu/index