Jövendőmondók szerte a világon

Mit mond el a jövőnk? A jóslás is egy foglalkozás, de csak a kiváltságosok gyakorolhatják. Vagy mégsem? Válasszunk természetfeletti munkakört?

Mindenki hallott már jóslásról és jövendőmondókról, de mégsem igazán tudjuk, miről van szó, és arról is megoszlanak a vélemények, hogy lehet-e hinni benne. A kíváncsiság dominál, de a csalásfaktor nagysága remek visszatartó erő, ha jósnő kerül a közelünkbe. Bevállaljuk? Igen, vagy nem?

Tudni, amit nem lehet

Az emberek természetüktől fogva vágynak arra, hogy olyan információkat gyűjtsenek be, amiről nem szabadna, vagy egyszerűen tudnak ismeretet szerezni. A jóslás és a jövőbelátás lehetősége éppen ebbe a kategóriába esik bele. Mit rejteget a sors a számunkra? A jósnők segítségével fény derül a titokra, de azzal is számolnunk kell, hogy a szolgáltatásukat szinte sosem adják ingyen. A tehetségnek pedig olykor drága ára van.

csillagjegyek24

Európán innen és a nagyvízen túl

Mind Amerikában, mind Európában nagy hagyománya van az asztrológiának. A csillagok és bolygók fürkészéséből levont elképzelések a jövőnket illetően mára alaposan megosztja az egyes embereket, de annak ellenére, hogy sok a hitetlen, mégsem zárkóznak el teljesen. Erre remek példa, hogy szinte valamennyien olvasunk rendszeresen horoszkópot. Szintén komoly múltra tekint vissza a kártyavetés „tudománya”. A tarot-jóslás ma is szép számmal vonzza a jövő iránt érdeklődőket, de hasonlóan ismert a tenyérjóslás, mint sorselemző módszer.

Keleti kultúra

A tenyérjóslás az ázsiai térségben is ismert a jövendő kifürkészésre, de emellett számos, csak az adott térségre jellemző módszer is létezik a keleti kultúrában. Míg Amerika gyökerei sok szálon vezetnek vissza Európába, és ezzel együtt a gondolkodás és a kultúra sem tér el egymástól teljesen, addig az ázsiai népeknél már nagyobb távolság figyelhető meg a nyugati területek gondolkodáséhoz képest. Részben ennek is köszönhető, hogy az eltérő hagyományok a jóslás kultúrájához is másképpen kapcsolják az ázsiaiakat.

Chi-Chi pálcák

A Kínában létezik egy rendkívül egyszerű jósló módszer. Ez a következőképpen épül fel: egy hengerbe egytől hetvennyolcig számozott bambusz pálcákat tesznek. Addig kell rázni, míg egy bambusz bot ki nem esik a hengerből. A rajta lévő szám mutatja meg, milyen szerencse ér minket aznap, illetve milyen sors adatott meg nekünk.

Számmisztika

Ebben az esetben a számokhoz kötődő jelentések segítségével fejthetjük meg a jövőnket. Már a születésünk dátumából számos következtetést vonhatunk le a sorsunkat illetően, mivel a számokhoz kapcsolódó jelentéseket figyelembe véve értelmezhető a saját életünk, és a ránk váró jövő.

Állatokba vetett hit

Bizonyos társadalmak az egyes állatok viselkedéséből kiindulva is vonnak le következtetéseket a jövőre nézve. Gondolhatunk itt a balszerencsét hozó fekete macskára, a békákra és az esőre, de akár a kígyóra is, mint Isten hírnőkére.

Lehetőség tehát számtalan kínálkozik. A kérdés csupán az, hogy számunkra melyiknek van valóságalapja. Miben és kinek hiszünk, ha a jövőnket illetően kell meghoznunk fontos döntéseket.

Forrás: