Ezért fontosak az álmaink- álomfejtés, álmok jelentése

Balázs Géza annak vizsgálatára vállalkozott, hogyan szerveződnek az álmok, hogyan öltenek nyelvi formát, miként gondolkodnak az emberek az álmaikról, hogyan osztják meg álomtapasztalataikat másokkal. Ez antropológiai nyelvészeti megközelítés, s mint ilyen, újdonság az álomról szóló hatalmas szakirodalomban.

Az álomról való gondolkodás egyidejű az emberi eszmélkedéssel. A legősibb írásos források is arról tanúskodnak, hogy az emberek figyeltek az álmaikra, próbálták értelmezni, magyarázni őket. Nem is olyan könnyű megérteni, hogyan tapasztalhat meg az alvó ember a mindennapi életétől annyira különböző dolgokat, hogyan járhat soha nem látott tájakon, hogyan beszélhet rég nem élő személyekkel. Az alvás, az álomlátás félelmetes élmény is lehet pusztán attól, hogy az ember alvás közben nem ura önmagának, nem képes megszakítani még a rémálmokat sem. A görög mitológia nem véletlenül tartja az álmot (Hüpnosz) és a halált (Thanatosz) ikertestvéreknek, az Éj istennője fiainak. Az egyiptomi hitvilág szerint álmában az ember lelke kiszabadul a testéből, és képes kapcsolatba lépni magasabb rendű lényekkel.

Az álmokban először isteni sugallatot, ígéretet vagy tiltást kerestek. A népek identitástörténetét álomban megjelenő isteni üzenetek alapozzák meg. Az Ószövetségben Jahve Jákobnak álmában jelenik meg, és jelenti be népének kiválasztottságát, az Újszövetségben József álmában értesül Jézus fogantatásáról. A magyar mitológiában Emese álma jelzi az Árpád-ház jövendő dicsőségét.

Az álomképek meghatározzák nappalaink hangulatát. Egy rossz álomban még a modern ember is hajlandó üzenetet keresni. Ha hozzánk közel állók balesetéről, betegségéről vagy haláláról álmodunk, reggel rögtön a telefonhoz nyúlunk, hogy megtudjuk, nem „álmodtunk-e meg valami sorscsapást”. Pedig valószínűleg csak arról van szó, hogy előzetes aggodalmaink, félelmeink elevenedtek meg alvás közben.

Az álomról mint az emberi elme sajátos működésmódjáról való tudományos gondolkodás a 19. században kezdődött el. Sok értékes megfigyelést köszönhetünk ennek a korszaknak, amikor a művészek egy része már tudatosan engedte be álmait az alkotási folyamat alakulásába. A romantika korszakának íróinál gyakran olvashatunk álomleírásokat, a festőknél pedig álmok, nem ritkán rémálmok érzékletes megjelenítését. A szürrealizmus engedte igazán szabadjára a képi fantáziát a 20. században. És ekkor már megvolt hozzá az a médium – a film –, amely a „legrealisztikusabban” képes felidézni az álmok cselekményét, gondoljunk Buñuel Andalúziai kutyájára.

Sigmund Freud a 20. század első évében megjelent, példátlanul népszerű Álomfejtés című műve helyezte a témát a érdeklődés középpontjába. Ez részletesen feldolgozza a korábbi szakirodalmat is. A 20. század második felétől az álomtevékenység kísérletes és műszeres vizsgálata az agykutatás egyik területévé vált.

Balázs Géza a maga antropológiai nyelvészeti megközelítése során megkülönbözteti egymástól az álomeseményt, mindent, amit az álmodó alvás közben tapasztal, az álomemléktől, az álomra való visszaemlékezéstől. Az álomelbeszélés pedig az, ahogyan az álmodó történetté szövi az álmát. Ezek a finom megkülönböztetések első pillantásra talán fölöslegesnek tűnhetnek, de szükségesek a tudományos vizsgálathoz.

A szótárakban, szólásgyűjteményekben számos álommal kapcsolatot szószerkezetet találunk. Ez is mutatja, hogy mennyire foglalkoztatja az embert életének az az egyharmada, amelyet alvással, pihenéssel, álomlátással tölt.

A szerző O. Nagy Gábor szólásgyűjteményéből idézi a következő hármat: “Álomban, szerelemben nincs lehetetlenség” – ez a mondás arra utal, hogy az ember szerelmes állapotában szinte mindenre képes, akárcsak a legvalószínűtlenebb álmainak világában. “Három űzi ki az álmot az ember szeméből: a szükség, az adósság és a pör.” Ennek a mondásnak az igazságát aligha kell bizonygatni: akinek anyagi gondjai, adósságai vannak, esetleg bíróság elé citálták, nehezen jön álom a szemére. “Álomszakasztással jár a tisztviselés” – a felelősségteljes állás, pozíció gonddal, álmatlansággal jár.

Érdekes módon az álom előtagú összetett szavak többsége pozitív tartalmú, pl. álomszép, álomlovag, álomutazás. A hollywoodi filmgyárra vonatkozó álomgyár nemkülönben. Jelentése: ezekben a stúdiókban készítik a filmeket a szépekről és gazdagokról, a beteljesülő szerelmekről és a mesés meggazdagodásokról. Ezek a filmek vágyálmokat, ábrándokat, illúziókat jelenítenek meg, de sokan éppen ezért szeretik őket – kikapcsolódást nyújtanak unalmasnak, szürkének, fárasztónak érzett saját életükből.

Az álmodás során elsősorban “látunk”, bár ezeket a mozgóképeket nem szemünk, hanem agyunk vetíti elénk régi tapasztalatok felidézéseként és átalakításaként. A vakon születettek agyában nincsenek olyan képek, amelyekből álomcselekmények jöhetnének létre. Ahogy egy születésétől kezdve nem látó fiatalember mondja: “Énnekem nagyon kevés fénylátásom van, ezért színeket és képeket sohasem láttam, Álmaimban sem látok színeket, sem képeket.”

Azok viszont, akik nem születésüktől kezdve vakok, csak később veszítették el a látásukat, éppúgy mozgóképeket látnak álmukban, mint a látók. Agyuk a régi látványemlékekből mixeli össze az aktuális álmot. Egy látását születése után elvesztő fiatalember így vall erről: “Az én álomélményeim különös jellegűek. Mivel van emlékem a látásról, képszerűek, de belátható távolságúak, tehát ha egy hegyről lenézek, nem látom az alant elterülő várost, csak tudom, hogy ott van.”

De nem tompulnak el teljesen más érzékeink sem alvás közben: halljuk a környezet zajait, ezeket néha ügyesen beleszerkesztjük álmaink cselekményébe, szaglásunk is érzékeli a környezet ingereit: olykor akár fel is ébredünk a reggeli kávé illatára.

Az álom szerkesztési módjai – kicsinyítés, nagyítás, kihagyás, összevonás, metaforizáció – hasonlítanak a beszélt és írott szövegek felépítésére.

Ahogy Balázs Géza megfogalmazza: “a retorikai-stilisztikai alakzatoknak, elsősorban a nyelvi és gondolatalakzatoknak megfelelő struktúrák fölfedezhetők az álmokban is. Az álmok a tudatalatti megnyilvánulásai, ami azt mutatja, hogy az emberi elme nem ellenőrzött részében is vannak szabályszerűségek. Vagyis: a kaotikusnak gondolt világ is szervezett.”

Ennek bizonyítására most nem a szerzőtől, hanem Sigmund Freudtól idézek egy példát. Ő az Álomfejtésben leírja egy saját álmát: „Apám temetését megelőző éjjelen egy nyomtatott tábláról álmodtam. Valami falragaszról vagy hirdetésről – olyasféléről, mint a dohányzás tilalmát jelző táblák a vasúti várótermekben –, amelyen az volt olvasható, hogy: Kérjük a szemeket behunyni… Apám halálakor a lehető legegyszerűbb temetési szertartást választottam, mert tudtam, hogy mi volt az elhunyt véleménye az ilyen szertartásokról. A család többi tagja azonban nem értett egyet az effajta puritán egyszerűséggel, úgy érezték, szégyenben maradnak a temetés résztvevői előtt. Azért kéri az álom szövege, hogy ’tessék szemet hunyni’, vagyis én kérem, legyenek elnézéssel” (Freud: Álomfejtés. fordította Hollós István. Helikon Kiadó, 1993).

Arthur Schnitzler, a Freud köréhez közel álló bécsi orvos és író 1926-ban megjelentetett egy Álomnovella című kisregényt, ennek a cselekményében fontos szerepet játszanak a szereplők – különösen a feleség – álmai. Ebből az anyagból forgatta le 1999-ben Stanley Kubrick tizenharmadik filmjét, a Tágra zárt szemeket. Kubrick nem a Schnitzler által adott fantáziátlan címet adta filmjének, hanem egy Freud álmára utalót. Jelentése egyértelmű: ha szemünket befelé fordítjuk, és értelmezni próbáljuk álmainkat, sokat megtudhatunk magunkról. Talán többet is, mint szeretnénk, hiszen az álomban büntetlenül kiélt agresszivitást, tilos vágyakat nappali – jólnevelt polgári – énünk tudomásul sem akarja venni.

Úgy tűnik, vannak univerzális álommotívumok, amelyek minden ember álmaiban előfordulhatnak, akármilyen kultúrában él, akármilyen nyelvet beszél. Ezekhez tartozik a repülés, a vízben lebegés, elesés, elbotlás. Mindannyiunk álmában megjelenhetnek környezetünk sajátos növényei, állatai.

A kutatás azonban azt is kimutatja, hogy vannak nagyon lényeges különbségek az egyes kultúrák között abban, milyen szimbolikus jelentést tulajdonítanak egy-egy álommotívumnak. Egy Szatmár megyei magyar, roma és román lakosságú faluban folytatott vizsgálat szerint a ló a magyarok körében gonoszságot jelez, a romáknál kísértőt, magát az ördögöt, a románoknál viszont a veszteség, a bánat jele. Tehát mindhárom csoportnál valami rosszat jelent. Ezzel szemben ha fehér lovat lát álmában a román álmodó, akkor örülhet, hiszen ez legényt, szeretőt, jövőbeni vőlegényt jelez.

A magyaroknál a virág bánatot jelent, a romáknál örömöt, szerencsét. Ha menyasszonyt lát álmában a magyar álmodó, öröm, béke száll életére, ugyanez a látvány a romáknál a halál, a betegség jele. Az Isten szolgájának, a papnak a megjelenése a magyaroknál a könnyhullatással, a keserűséggel jár együtt, a romáknál maga az ellenség, a románoknál pedig kísértést, veszélyt jelez.

Fontos-e számunkra az álmodás?

Az, mégpedig fiziológiai alapon is. Ismerünk olyan kísérleteket, melynek során az alvó kísérleti személyeket felébresztik, ha a rájuk szerelt műszerek álmodást jeleznek. Néhány nap álommegvonás után nagyon rosszul érzik magukat a kísérletben részt vevők. Tehát szükségünk van az álmokra, akár emlékezünk rájuk, akár nem. Csak azok az álomemlékek élénkek, amelyeknek látása után hamar felébredünk. De több álomfázisa is van az “éjszakai nyugodalomnak”, akár megmaradnak az értelmezés számára, akár nem.

Bókay Antal az énszerkezet, az identitás felépülésében látja az álmok szerepét: “Az álom egy bizonyos életkorban lévő személy identitáskonstrukciójának realizálását, megmutatását teszi lehetővé.”

Álmodunk egész életünkben, s értelmezni is próbáljuk álmainkat. Balázs Géza könyve ehhez a munkához azonban legfeljebb bevezetőül szolgálhat. A könyvnek az álmodás fiziológiájáról, a freudi pszichoanalízisről, az interetnikus kutatásokról közölt részei, bár alapvetően korrektek, néha semmitmondóan rövidek. Ez még nem lenne baj, hiszen bőséges az erről szóló szakirodalom. Igazi hiányérzetet az kelt az olvasóban, hogy éppen az antropológiai nyelvészeti kutatás eredményeiről olvashat keveset, pedig ez lenne a könyv igazi újdonsága. Érdekes felismerésekhez vezethetne egy olyan vizsgálat, amely az álom és a nyelv szerveződésének hasonlóságait kutatja, de a szerző megtorpan a kezdő lépéseknél. Az álommotívumok interkulturális vizsgálata is soványra sikerült, mindössze egy három etnikumú falu lakosainak megkérdezésén alapul. Csak bizakodhatunk abban, hogy akár a szerző, akár mások vállalkoznak arra, hogy világosabbá tegyék az álom és a nyelv bonyolult kapcsolatát.

Forrás: revizoronline.com

Szerző: Huszár Ágnes

Szerző: Balázs Géza, Cím: Az álom nyelve – Álomesemény, álomemlék, álomértelmezés, Kiadó: Inter Nonprofit Kft., Kiadás éve: 2017, Oldalszám: 192 oldal, Ár: 2450 Ft

Forrás: https://napidoktor.hu/index