Ördög Nóra is stresszel…

A feltörekvő műsorvezető egy ideig el sem tudta képzelni, hogy mennyi stresszforrással van körülvéve, de azután rájött, hogy nem teleik el úgy napja, hogy ne idegeskedne valamin.

Görcsbe rándult a gyomrom. Na nem csak úgy egyszerűen, átvitt értelemben, hanem tartósan, makacsul és fájdalmasan. Biztosan csak ettem valamit, amit nem kellett volna – próbálom magyarázni a szokatlan érzést. Egy-két tabletta, és máris helyreáll a rend – gondoltam – de a rutin eljárás ezúttal nem segít: egy, kettő, három pirula, de egyik sem hozza meg a várt hatást.

Nem baj, nem esem kétségbe, egy mezei hasfájás nem foghat ki rajtam! Próbálkozom mással: kamillatea és diéta. Ám a harmadik fájós nap után kénytelen vagyok belátni, ez a görcs görcsösen ragaszkodik hozzám. Felkeresem az orvosom, aki alaposan kifaggat, értő kézzel megtapogat, és diagnózis gyanánt a következő kérdést intézi hozzám: „Szokott mostanában idegeskedni? Nagy a nyomás, a stressz?”

A stressz…? Soha életemben nem tudatosodott bennem, hogy az életem tele van kisebb-nagyobb stresszforrásokkal. Hogy szinte nem múlik el úgy nap, hogy ne idegeskednék valamin.

Az olyan apróságoktól kezdve, mint hogy időben megérkezem-e egy interjúra, hogy biztosan felébredek-e hajnali négykor az ébresztőóra diszkrét csipogására, hogy kifogástalanul meg tudom-e írni a főnökömnek a kért anyagokat, vagy hogy sikerül-e nagyobb baklövés nélkül végigvezetni egy élő televízió műsort.

Az, hogy eddig nem jutott eszembe tudatosan „stresszelni” azért lehet, mert a bennem dúló feszültség nem akarta felhívni magára a figyelmet. Csendesen távozott egy-egy kellemesen elköltött ebéd utáni elégedett sóhajjal, ott maradt a szaunában használt törölköző bolyhain, vagy feltűnés nélkül elvegyült a mozi után kidobott popcorn-szemek között.

Most először gondolta úgy, hogy nem keres utat a külvilágba, inkább rátelepszik a hasizmaimra, és görcsbe csavarja őket. Jelzett, eszembe se jusson tovább fosztogatni szervezetem rejtett tartalékraktárait, mert már kiürülőben vannak. És én – ha nehezen is – de „vettem az adást”.

A stresszt teljes mértékben nem tudjuk kiiktatni az életünkből. Mindig lesznek feladatok, helyzetek, amelyek idegeskedéssel, izgalommal töltenek el bennünket. Ám ha lelkiismeretesen tesszük a dolgunkat, a stressz mértéke csökkenthető.

Megtehetjük, hogy nem veszünk róla tudomást, – ezt próbáltam én is – de attól még a stressz nem tűnik el. Inkább előzzük meg, tegyünk róla, hogy a lehető legrövidebb úton távozzon! Jöjjön a nyugodt ebéd, a szauna és a mozi. A barátok, a fitness és az alvás. Vagy bármi más, a lényeg, hogy segítsen ellazítani az elménket. És persze a hasizmainkat.

Forrás: