„Te láttad már a fényt?” 2011-11-22 Kívül-belül Megosztás: Tweet Beleborzongunk, ha rá gondolunk, ugyanakkor kíváncsivá tesz: vajon van tudományos magyarázat a halálközeli élményre? Akik átélték, úgy említik: jártak az alagút végén. Látták saját magukat, amint felemelkednek, testüket, amelyik még a műtőasztalon feküdt, de ők már máshol jártak. Egy alagútban, amelynek a vége fényes volt, és nem féltek. Örömöt éreztek és békét. Az a bizonyos halálközeli élmény, sok emberrel megesett már. Kérdés, vajon megtudjuk-e valaha, csupán az agyunk játszik velünk ilyenkor, vagy valamilyen biológiai folyamatról van szó? A klinikai halál állapotából visszatérők legtöbbje állítja: hallotta az orvos hangját, aki megállapította, hogy beállt a halál. Ő azonban nem érzett fájdalmat, csak békességet. Kilépett saját testéből, de látta, mi zajlik körülötte. Az alagút és a fényhatás érzékelése mellett van, aki azt is mondja, hogy találkozott halott hozzátartozóival. Beszámolnak arról, hogy életútjuk lepergett előttük, de tudták, vissza kell térniük az életbe, és először nem szerettek volna visszajönni. Vannak állandó elemek a halálközeli élményben, de olyanok is, amelyeket nem mindenki tapasztal. Sokszor egyéni jellemzőkkel egészülnek ki a beszámolók. Már Krisztus előtt VIII. században lejegyezték a halálközeli élményt, úgy, mintha a halál utáni állapotról számolnának be. Talán mondani sem kell, szinte azonos azzal, amit a manapság halálközeli élményt megtapasztaltak mondanak. Először 1892-ben, a svájci geológus, Albert Heim írt halálközeli élményéről: lezuhant egy szikláról, de megmenekült. Társai, akik szintén hegymászók voltak, ugyancsak begyűjtöttek néhány ilyen élményt. Legismertebb az 1975-ben megjelent, Raymond Moody által írt kötet, mely nem kis port kavart a tudományos körökben. Ő adta a nevet is a jelenségnek: halálközeli élmény. Nem ő volt azonban az egyetlen ismert ember, aki írt erről. Még kötetének megjelenése előtt, saját halálközeli élményét jegyezte le az analitikus C. G. Jung is, Emlékek, álmok, gondolatok című művében. A sarkkutató Richard Byrd Egyedül című alkotásában, Katherine Anne Porter angol írónő a Fakó ló fakó lovasa című könyvében, míg a mi Móra Ferencünk az Amikor én az égben jártam című művében említette a halálközeli élményt. 1930-ban még úgy szóltak róla, hogy a halálközeli élmény tulajdonképpen védekezés a halálfélelem ellen. Legtöbben a szívrohamot átéltek közül számolnak be ilyesmiről. A kutatók nemigen győzhetők meg arról, hogy a halálközeli élmény valóban azt jelenti, hogy az emberből, aki majdnem meghalt, a lélek kiszállt, bepillanthatott a mennyországba és találkozott Istennel. A tudományos világ kétkedve fogadja az élményt átéltek beszámolóit. Vannak azonban, akik fiziológiai, fizikai okokat keresnek mögötte, mások transzcendentális okokat említenek. Legutóbbi vélekedések szerint, a vérben megnő a szén-dioxid koncentráció, talán így alakul ki a halálközeli élmény. A szén-dioxid vérben mért szintje ugyanis minden vizsgált, szívrohamot túlélt páciens esetében magas volt. Az biztos, hogy a legtöbb szakember a hiányzó oxigénhez köti a halálközeli élmény jelentkezését. Ilyenkor a szívműködés és a légzés megszűnik, az agy nem kap elég oxigént, az anyagcsere során keletkező szén-dioxidból viszont több lesz. Az oxigénhiány és a széndioxid-túlsúly hatására, az agyban nagy mennyiségben szabadul fel endopszichozin nevű polipeptid. Feladata bizonyos ioncsatornák elzárásával meggátolni, hogy az agy az oxigénhiány miatt károsodjon. A védekező reakció mellékhatása is lehet, hogy az endopszichozin izgalmi állapotot vált ki azokon az agyterületeken, ahol megkötődik. A halántéklebenyben izgalmi állapota hatására emlékképek idéződnek fel, az eufórikus érzést ugyanakkor a limbikus rendszer fokozott aktivitása okozza. Agyműtéteknél az orvosok arra is rájöttek, hogy ha bizonyos agyterületeket ingerelnek, jelentkezik a testen kívüli érzés élménye, és a halántéklebenyben sok ilyen terület van. Mivel manapság az újraélesztési technikák igen fejlettek, ennek is köszönhető, hogy egyre több ember számol be a különös „visszatérésről”. Nem csupán a klinikai halál állapotában élhető azonban át a tudósok szerint a halálközeli élmény, hanem életveszélyes helyzetben is: vannak például emberek, akik túlélnek baleseteket, de nem sérülnek meg súlyosan. Sőt, a szakemberek szerint bizonyos drogok hatása is okozhatja az élményt – ilyen a hasis és az LSD – de azt az operációk alkalmával alkalmazott altatószerek, főként a ketamin is előidézheti. A természetfeletti magyarázatok szerint inkább arról van szó, hogy a lélek a halálközeli élmény során elválik a testtől, és valóban megtapasztaljuk, mi vár ránk a halál után, ám ezt az egyház sem igazán fogadja el. Talán az igazság a két értelmezés között van. Akármi is a pontos ok, annyi bizonyos, hogy a halálközeli élmény megváltoztatja annak az ember életét, aki megtapasztalta. Úgy érzi ugyanis, kapott még egy esélyt, és már nem fél a haláltól, mert úgy véli, biztonságos, kellemes helyre jut majd, ahol várják őt a szerettei. Valójában lehetséges, hogy jobb ezzel a tudattal élni… Forrás:
