A magzat élethez való joga

A magyarok szerint a magzatnak a fogantatástól fogva joga van az élethez, de elégedett az aktuális törvénnyel.

Minden második magyar egyetért azzal, hogy a magzatnak a fogantatástól joga van az élethez, ugyanakkor a többség mégis megfelelőnek tarja a jelenleg hatályos törvényt és egyéni kérdésnek tekinti a terhességmegszakítást – derül ki a Szinapszis Kft. Kutatásából, A kutatás aktualitását a készülő új alkotmány adja, melyben a tervezetek szerint szerepelni fog, hogy a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.

A megkérdezettek 50 százaléka szerint a magzatnak a fogantatás pillanatától kezdve joga van élethez. Minden ötödik magyar gondolja, hogy csupán a terhesség 12. hetétől, illetve szintén ugyanennyien vannak, akik szerint csak a születéstől illeti meg a magzatot az élethez való jog. Ez utóbbi nézőpontot jellemzően az abortuszon már átesettek, a vallást nem gyakorlók, egyedülállóak, a felsőfokú végzettséggel és 151 ezer forint feletti jövedelemmel rendelkezők képviselik.

Egyéni kérdés az abortusz?

A megengedőbb nézetet, miszerint mindenkinek saját döntése, hogy megtartja-e magzatát, illetve akár gazdasági akár családi körülmények megléte esetén indokolt lehet az abortusz, a megkérdezettek csaknem háromnegyede osztja. A mérsékeltek és konzervatívak együttes aránya 28 százalék. Akiknek volt már abortuszuk még ennél is megengedőbbek.

terhesseg113

Az előbbi számokat erősíti az is, hogy a többség (60%) szerint az abortusz főként egyéni kérdés. Az interjúalanyok csupán 16-15 százaléka gondolja úgy, hogy a terhességmegszakítás erkölcsi, illetve orvosi döntés elsősorban. A megkérdezettek csaknem fele (45%) nem tudja, hogy a terhességmegszakításnak van-e jogi feltétele. Mindössze minden negyedik válaszadó említette, hogy vannak bizonyos szabályok és ezeket többnyire helyesen sorolták fel: a legtöbben a válsághelyzetet, 12 hetes korig fennálló önkéntességet és az orvosi indokot emelték ki.

Azt, hogy a terhesség hányadik hetéig végezhető abortusz Magyarországon különösebb indok nélkül, csupán a megkérdezettek alig több mint felet tudta (56%), és – nem meglepő módon – ők jellemzően nők, illetve sokan közülük már abortuszon is átestek.

Mennyire értenek egyet a jelenlegi szabályozással?

A jelenleg hatályos szabályozásáról – miszerint az anya a magzat 12. hetéig válsághelyzetre hivatkozva gyakorlatilag szabadon dönthet a terhesség megszakításáról – nem alkotott véleményt a megkérdezettek 18 százaléka. A többség (60%) úgy gondolja, hogy az előbbi szabályozás megfelelő mértékű, de 5 százalék azok aránya, akik még ezt a – nemzetközi összehasonlításban liberálisnak számító – törvényt is túl szigorúnak tartják. Túl enyhének a megkérdezettek 17 százaléka gondolja. Ez utóbbi csoportba főként a vallásgyakorlók, sokgyermekes családok, budapestiek és jellemzően azok tartoznak, akik szerint kizárólag orvosi indok magyarázhatja az abortuszt.

shutterstock_225827891

Bár az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent az abortuszok száma, az Európai Unióhoz képest még mindig nagy az ezer élveszületésre jutó abortuszok száma, a legutóbbi statisztikai adatok szerint (2009) ez a szám közel 450. Arra is kitér a felmérés, hogy ennek az összehasonlításban magas számnak, milyen okokat tulajdonít a magyar lakosság.

Miért van ennyi abortusz?

Legfőbb indokként a többség a tudatlanságot, illetve tájékozatlanságot emelte ki, az említések negyede kapcsolódott ehhez a témakörhöz. Szintén ekkora az egzisztenciális problémákat hangsúlyozó válaszok aránya is. Minden ötödik említett tényező a felelőtlenségre vonatkozó utalás volt. A biztonságos fogamzásgátlók magas árát főként a nők, az 55 év alattiak és az abortuszon túlesettek emelték ki. Az erkölcsi beállítódásra a vallásos válaszadók „panaszkodtak”, míg az anyagi problémákat az 55 év felettiek, az abortuszon átesettek hangsúlyozták.

Arra kérdésre, hogy kinek a feladata a felelősségteljes szexuális élettel, gyermekvállalással illetve a fogamzásgátló módszerekkel és azok helyes használatával kapcsolatos felvilágosítás, legtöbbször a családot (94%) és az államot (82%), mint az iskolai oktatást működtető tényezőt emelték ki.

terhesseg216

Emellett az állami felvilágosító médiakampányok (39%) és nőgyógyászok (41%) felelősségét említették leggyakrabban. Az állam szerepét kevésbé, a nőgyógyászokét viszont erősebben hangsúlyozták a 35 év alattiak és az abortuszon átesettek.

Az állam felelőssége is a túlzottan sok abortusz

A terhességmegszakítások magas aránya kapcsán arra is választ kaptunk, hogy mit gondolnak a megkérdezettek az állam felelősségéről. 86 százalékuk szerint az államnak igenis van felelőssége a jelenlegi állapotban. A három legtöbbet emlegetett kritika a szexuális nevelés, a támogatási rendszer elégtelensége, valamint a részmunkaidős foglalkoztatás hiánya volt.

A felmérésből az is kiderül, hogy a legtöbben egészségügyi indok miatt vállalkoznának abortuszra (76%), de gyakori említés volt még a bűncselekmény miatt bekövetkezett terhesség (64%) és a nem megfelelő életkor is (53%).

Az anyagi problémák jelenléte itt is tetten érhető, a válaszadók 39 százaléka döntene a terhesség megszakítása mellett rossz anyag körülmények esetén. Ennél magasabb ez a szám a férfiak, a 35 év alattiak és az abortuszon átesettek, valamint a vallást nem gyakorlók között. A nők 12 százaléka semmilyen indok miatt nem vetetné el magzatát. A mintában szereplő válaszadók közül egyébként minden harmadik nőnek volt már abortusza. Ennél gyakrabban jellemzően az 55 év felettieknél, és az alacsonyan iskolázottaknál fordul elő nem kívánt terhesség megszakítása.

Forrás: