A Nanga Parbat Expedíció technikai adatai

Stratégiánk a következő: az alaptábor felett kisebb táborokat építünk ki. Minden tábort az alatta lévőből kiindulva érünk el.

A csapat
Ács Zoltán – hegymászó, operatőr
Ian Overton – hegymászó, egészségügyis
Klein Dávid – expedícióvezető

 

A Téli Nanga Parbat Expedíció Stratégiája

Az alaptábor felett kisebb táborokat építenek ki. Minden tábort az alatta lévőből kiindulva érnek el. A csúcstámadás napján a legfelső táborból indulnak, és ide, vagy egy alsóbb táborba térnek vissza. Magashegyi teherhordókat és oxigénpalackot nem használnak.

A csapat mérete és hegymászó előélete lehetőséget biztosít egy fél-alpesi kísérletre is, mely során – miután már akklimatizálódtat – nagyobb lendülettel, esetleg egyes táborokat kihagyva ostromolhatják meg a csúcsot.

Mivel expedíciónk a rendkívül extrém, téli időszakban próbálkozik egy télen eddig még mászatlan 8000 méter feletti heggyel, így rugalmasnak, alkalmazkodónak kell lennünk, hogy az előre kiszemelt útvonalat, stratégiánkat, ütemezésünket a körülményekhez – az időjáráshoz, akklimatizációs ritmusunkhoz, egészségi állapotunkhoz és a hóviszonyokhoz – igazodva meg tudjuk változtatni. Erre kisméretű, háromfős csapatunk alkalmas. – magyarázza Klein Dávid, Ács Zoltán és Ian Overton.

Magassági adatok

Tábor / csúcs Magasság

Alaptábor 4200 m

1-es tábor 5250 m

2-es tábor 5800 m

3-as tábor 6600 m

4-es tábor 7400 m

Csúcs 8125 m

Forrás: