Fényterápia történelem 2010-05-18 Természetesen Megosztás: Tweet A fényterápia az emberi szervezet öngyógyító potenciálját természetes és egyedülálló módon képes aktiválni, ennek köszönhetően ma egy általánosan elismert gyógyászati és megelőző módszer. A napfényterápia egy úttörője, talán a legjelentősebb, egy dán orvos volt, Niels Ryberg Finsen (1860-1904). Ő volt az első, aki tudományosan kidolgozta a fényterápiát, mesterséges fényt használva, főként szénívet. 1892-ben kezdett szénívvel dolgozni a bőrtuberkolózis kezelésére. Megfigyelte, hogy ez az állapot erősen romlik télen, és arra a következtetésre jutott, hogy a napfény fontos szerepet játszik ebben a betegségben. E területen végzett több éves munkája, és számos páciense csodával határos felgyógyulása eredményeképpen 1903-ban Nobel-díjat kapott, és a "fotóbiológia atyjaként” vált közismertté. A huszadik század elején a színek vizsgálatába kezdett az okkultista, filozófus, tanár és vallási vezető Rudolf Steiner is, akinek meggyőződése volt, hogy a szín egy létező entitás, és hogy minden színnek speciális spirituális jelentősége van. Steiner azt állította, hogy a színek rendkívül fontos szerepet fognak játszani a huszonegyedik század orvostudományában. Világszerte számos tudós, professzor, biológus, fizikus és orvos foglalkozott és a mai napig rendszeres kutatások folynak a fény és színterápia alkalmazásának lehetőségeiről a mindennapi gyógyászatban. A koncentrált fénysugár, ismertebb nevén a lézer, jelentős előnye a nagy teljesítmény, a gyorsaság, és az a képesség, hogy rendkívül kicsi területre is összpontosítható. E három tulajdonságnak köszönhetően előnyt jelent a sebészet valamint a szemészet és a bőrgyógyászat terén. A terápia úttörője Mester Endre, a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem professzora volt, aki elsőként használta a lágylézer fényt égési sérültek fájdalmainak csökkentésére, és a sebek gyógyulásának meggyorsítására. Bebizonyosodott, hogy a lágylézer fény lerövidíti a gyógyulási időt, és csökkenti a hegesedést. A polarizált fényterápiát dr. Fenyő Márta dolgozta ki Budapesten. Kezdetben Mester Endre mellett dolgozott. Azt vizsgálta, hogy milyen hatással van a lágylézer a lábfekélyre, felfekvésre és visszérre. Arra a következtetésre jutott, hogy akkor a legjótékonyabb hatású a fény, ha polarizált és teljes spektrumú. Egy egészségügyi kiállításon John Stephenson kezébe került egy kiadvány Fenyő munkájáról – ennek köszönhető az ismeretségük. E két tudós kutatása vezetett el ahhoz a felismeréshez, hogy a polarizált fény erősíti az immunrendszert, és jelentős javulást eredményez visszérbántalmak és bőrbetegségek esetén. Az emberiség történetében számos korabeli szólás utalt arra az annyira ismert és sokszor beigazolódott tényre, hogy ahová nem járnak a napsugarak (a fényenergiájukkal) rendszeresen, oda az orvos jár annyival gyakrabban. Számos szakmai tanulmány bizonyította, hogy a gyógyító hatású polarizált fény idejében történő és megfelelő alkalmazása képes csökkenteni a gyógyszerfogyasztást (a gyógyszerek hatása, ellentétben a fényterápiával, csak rövidtávú) többféle heveny és krónikus betegségben szenvedő páciensek esetében és így képes mérsékelni több készítmény nem kívánatos mellékhatását (pl. a májra, vesére, gyomorra) és a gyógyszerfüggőség veszélyét. A fényterápia rendkívüli lehetőségeinek köszönhetően csökken a szervezet külső megterhelése és fokozatosan erősödik az egész immunrendszer. Forrás:
