Hamarosan itt a tavasz első gyógynövénye – A medvehagyma

A tavasz első hírnökeként a medvehagyma már március elején-közepén megjelenik.

Nevét állítólag onnan kapta a növény, hogy a vadon élő állatok, főként a barnamedvék, előszeretettel fogyasztják hagymáját, még a föld alól is kiássák azt. A népi gyógyászatban nagy szerepet tulajdonítottak neki, gyomorbántalmak gyógyítására és vértisztítóként használták.

Számos népies elnevezése ismert: kígyóhagyma, vadfokhagyma, erdei fokhagyma, boszorkány-hagyma, poroszhagyma, sajamás, salamás, sarima, sási-hagyma. A Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi karán működő Gyógy, -és Aromanövények Tanszék kutatói a Traditional and wild projekt (http://traditionalandwild.eu/hu/) keretében többek között az egyes gyógynövényekkel kapcsolatos tradicionális tudást, valamint az egyes növények hatóanyag-tartalmát vizsgálják. Kutatásaik tükrében lássuk, mit érdemes tudni a medvehagymáról.

A medvehagyma napjainkban egyre kedveltebb évelő gyógynövényünk. Hagymája, amivel áttelel, hosszúkás, tojásdad, fehér színű. Levelei hosszú nyelűek, elliptikusak, nagy méretűek (5-20 cm), felületük fényes. A virágzati szár 10-40 cm hosszú, a fehéres színű, ernyős virágzatok április-májusban fejlődnek rajta. Virágzás után, nyáron a növények visszahúzódnak a talajszint alá, és sarjhagymákat képezve vegetatívan szaporodnak. A medvehagyma kiváló mézelő, a nektárjából készülő méz pikáns, édes, fokhagymára emlékeztető utóízű.

medvehagyma

Foto:pixabay.com

Hol és hogyan gyűjthető a medvehagyma?Gyűjtéskor nagy figyelmet kell szentelni a növény pontos felismerésére, mivel összetéveszthető más, esetenként súlyosan mérgező növényekkel. A mérgezések zömében a májusi gyöngyvirág levelével keverheti össze a növényt a gyakorlatlan gyűjtő. Pedig a felismerés egyszerű: a medvehagyma levelei és virágzata is erősen fokhagyma-illatúak, míg a gyöngyvirág levelei rövidebbek, jóval szélesebb, tojásdad alakúak és szagtalanok; virágai a tő közelében erednek és jellegzetes, édes illatúak.

A medvehagyma egész Európában ismert és gyakori gyógynövény. Magyarországon a Mecsekben, az Északi- és a Dunántúli-középhegységben fordul elő nagyobb mennyiségben, jellemzően gyertyán, tölgy és bükk erdők aljnövényzeteként. Nem védett faj, így a védelem alatt álló területek kivételével mindenhol gyűjthető. Elsősorban árnyékos ligetekben, források mentén, hegyvidéki területeken terem.

Foto:pixabay.com

A növény drogja a levele (Alii ursini folium), illetve a virágzó leveles hajtása (Alii ursini herba). Ritkán a növény hagymáját is felhasználják (Alii ursini bulbus). A növényt virágzás elején kezdik gyűjteni, a leveleket kézzel, a herbát pedig sarlóval. A természetes növényállományok védelme érdekében gyűjtéskor egy tőről csak a levelek felét szabad leszedni.

Így a növénynek elegendő tartaléka marad a további fejlődéshez: virágzik, majd magot hoz és a magok elszórásával biztosítja az állomány további fennmaradását. A növények vegetatív szaporodása szempontjából is fontos, hogy megfelelő erőben legyenek a tövek: legalább három leveles állapotban kell lenniük ahhoz, hogy új sarjhagymákat képezzenek.

A medvehagymát jellemzően inkább frissen fogyasztják vagy feldolgozzák, mivel szárítás során könnyen elveszti illatát, sőt hatóanyagtartalma is csökken! Jó módszer tartósítására a fagyasztás is, illetve aprítva, sózva is eltehető olívaolajban. Ha mégis megszárítanánk a növényt, akkor azt szellős, árnyékos helyen, vékony rétegben kiterítve tegyük. Szárítás után, tekintettel erős szagára, minden más növényi drogtól elkülönítve tároljuk.

Mire jó a medvehagyma?

A növény főhatóanyaga egy kéntartalmú vegyület: az alliin. Ennek az anyagnak köszönhető a medvehagyma jellegzetes, fokhagymára emlékeztető íze és illata. De tartalmaz még más biológiailag aktív anyagokat: illóolajat, flavonoid-glikozidokat, A, C, B1 és B2 vitaminokat, prosztaglandinokat. Jelentős az ásványi anyag (Mg, Zn, Mn, Ca, Se) és vas tartalma is a növénynek. A medvehagyma termése zsíros olajat és fehérjét halmoz fel nagyobb mennyiségben.

A medvehagyma gyógyhatása hasonlít a fokhagymáéhoz: leginkább érelmeszesedés és magas vérnyomás ellen alkalmazzák. Csökkenti a vércukorszintet és a koleszterin-bioszintézist, gátolja a trombociták aggregációját. Antibiotikus, antioxidáns hatása is igazolt.

Ezek a vitaminok és nyomelemek segíthetnek a cukorbetegség elleni harcban

Leginkább fűszernövényként használatos, erős íze kellemes aromát kölcsönöz az ételeknek, ráadásul igen sokféle módon elkészíthető. Nyersen feldarabolva vajas kenyérre szórják, zöldfűszeres krémeket készítenek belőle. De egy-egy levél kiváló ízt kölcsönös egy egyszerű salátának is. Levesek, burgonyás ételek fűszerezésére is alkalmas, vagy főzhetünk belőle medvehagyma-krémlevest, készíthetünk belőle pestót. Spenóthoz hasonlóan főzelék is készíthető a medvehagyma leveleiből.

Foto:pixabay.com

Medvehagymás vajkrém:

Hozzávalók: 20 dkg vaj, 2 evőkanál aprított petrezselyem, 3 evőkanál aprított medvehagyma, 1 evőkanál aprított snidling, 1 teáskanál kakukkfű, ízlés szerint só, bors.

Elkészítése: A vajat a felaprított fűszerekkel, sóval, borssal jól kikeverjük, majd hűtőben állni hagyjuk. Friss kenyéren, vagy pirítósra kenve tálaljuk. Húsok fűszerezéséhez is jó.

Medvehagymás pesto:

Hozzávalók: 1 nagy csokor medvehagyma, 1-1,5 dl olívaolaj, 8-10 dkg dió, kevés só.

Elkészítése: A medvehagymát megmossuk, megszárítjuk, majd a többi hozzávalóval együtt egy nagyobb aprító tartályában összeturmixoljuk.

Fontos: a növénynek és készítményeinek fogyasztása nem ajánlott véralvadásgátló szerek alkalmazása esetén, mivel a vérzés kockázatát fokozhatja!

Háttérinformáció:

Az adatok, információk forrása a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi karának Gyógy- és Aromanövények Tanszéke. Az adatokat a tanszék munkatársai tudományos igényességgel állították össze.

Az információk begyűjtését és a háttérkutatásokat a Traditional and wild projekt támogatta. A projekt az Central Europe Programban az Európai Unió és a Magyar Köztársaság társfinanszírozásával valósul meg.

Forrás: https://napidoktor.hu/index