Ezt tegyük, hogy megszabaduljunk az olívaolaj keserű mellékízétől

Az extra szűz olívaolaj természetéből adódóan rendelkezik némi keserű mellékízzel, amit maga a zöld olajbogyó kölcsönöz neki, amelyből sajtolják.

A keserű íz valójában annak is a jele, hogy egészséges az olaj, ugyanis a hidegen sajtolt olaj sok antioxidánst megőriz. Egész pontosan maga a polifenol adja a keserű ízt. De mit tegyünk, ha valami olyan ételt készítenénk a felhasználásával, amelynél nem lenne szerencsés a kesernyés mellékíz?

Foto:123rf.com

Szerencsére létezik erre is módszer, nem túl bonyolult, viszont elég időigényes. A polifenolok könnyen szétesnek forró vízben, azt pedig tudjuk, hogy az olaj és a víz nem igazán keveredik. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a polifenol ne oldódna. A forró vízben előbb oldódik a polifenol, majd az olaj a víz tetején összegyűlik. Hogyan alkalmazható ez a gyakorlatban?

Vegyünk egy nagy, nyitott tetejű hőálló edényt, és keverjük össze benne a forró vizet és olívaolajat. Egy habverő segítségével mixeljük össze, ez egy percig is eltarthat. Utána tegyük félre egy órára, ezalatt az olaj ki fog válni a víz tetején. Az olajat kanalazzuk át a víz tetejéről egy másik edénybe, és meg is vagyunk a polifenol- és keserűségmentes olívaolajunkkal.

Fél evőkanál olívaolaj és javul a szív egészsége?

Forrás: Ízes Élet