Csalán, bojtorján a pattanásos bőrre – nem ördögtől való

A pattanásos bőr kezelése természetesen többféle gyógynövénnyel is lehetséges: csalánnal, bojtorjánnal vagy háromszínű árvácskával. Nagyon sok embernek okoznak problémát a pattanások.

Az akné, a serdülő kor egyik csapása, ám felnőtteknél, kisebb pörsenések pedig akár gyermekkorban is előfordulhatnak. Felbukkanhatnak időskori pattanások is. Az akné elnevezés tulajdonképpen a különféle bőrelváltozások, így a pattanás, a mitesszerek, és a pörsenések összefoglaló neve. Az a közös bennük, hogy bőr pórusai valami miatt eltömődnek, és az elzáródás miatt gyulladások léphetnek fel.

Fotó: 123rf.com

Nagyon sokfajta kezelési módja létezik, a vér vérzsírszintének normalizálásától kezdve, a különféle élelmiszerek kiiktatásán át, a nem megfelelő összetételű arckrém cseréjéig bezárólag. A bőr nem megfelelő tisztítása (pl. sminktől), örökletes tényezők mind-mind szerepet játszhatnak a kialakulásában. Ezt a cikket a gyógynövények erejének szentelem. Lássuk tehát, hogy mely gyógynövények jók az aknéra!

Akár a kamaszkori pattanások otthoni nyomkodásainak nyomairól, vagy a nehezen gyógyuló, erősen gyulladt aknék után maradt hegekről legyen is szó, mindenképp szabadulni szeretnénk a zavaró bőrhibáktól.

Hogyan lehet eltüntetni az aknés hegeket?

Gyógynövények pattanások kezelésére

 

Csalán (Urtica dioica)

A legjobb gyógynövénynek a pattanás kezelésére a csalánt (Utrica dioica, Utrica urens) tartom. Miért jó a csalán? A csalán ugyanis rendkívüli és nagyon kíméletes hatású méregtelenítő szer. A pattanások többsége a szervezeten belüli méreganyagok felhalmozódásától keletkezik. Ha kamillával kombináljuk, akkor a gyulladásért is tettünk valamit. Adagolása a szokásos, azaz 1 liter forrásban lévő vízzel öntsünk le 2 teáskanálnyi csalánt és 2 teáskanálnyi kamillát. Filtert is használhatunk. Hagyjuk állni 10 percig. Ezután szűrjük le. Naponta 3 csészével fogyaszthatunk fokozatosan emelve az adagot. Egészen pici gyermekek is fogyaszthatják (babáknak pörsenés esetén naponta max. 1/2 szimplás pohárral adhatunk, de ne erőltessük, a kicsiny szervezet még pontosan érzi, hogy mire van szüksége). Ízlés szerint igazi citrom és méz mehet bele a felnőtteknek és nagyobb gyermekeknek.

Foto:pixabay.com

Bojtorján (Arctium lappa, Arctium majus)

A fitoterápiában a faggyúmirigy működés normalizálására használják a csalánnal és a háromszínű árvácskával (Viola tricolor; Viola arvensis) együtt.

A bojtorján adagolása pattanások esetén az alábbi: 5 g levelet tegyen 1 liter forrásban lévő vízbe, és 10 percig főzze. Napi adag: reggel és este 1-2 csésze.

Foto:pixabay.com

Háromszínű árvácska (Viola tricolor,Viola arvensis)

A föld feletti része használható a pattanások kezelésére.

1,5 g-ot tegyen 1 liter forrásban lévő vízbe; naponta 3 csészével kell elfogyasztani (étkezés közben). A bőr öntisztulásának fenntartására a kezelést kisebb adagokkal kezdje, és csak később emelje az adagot fokozatosan.

Foto: gyorgytea.hu

A  pattanásos bőr kezelése természetesen tehát házilag megoldható, nem ördöngösség.

 

További érdekességek a témában az alábbi linken olvashatóak >>

 

Forrás: Naturportál