Férfias vizsgálatok

A prosztata-rákszűrés ötödével csökkenti a halálesetek számát. A leginkább veszélyeztetettek a 45 évnél idősebb férfiak.

Védőoltás prosztatarák ellen

A Leeds-i Egyetem munkatársai egy DNS-könyvtárat alkalmaztak, hogy olyan humán vakcinát hozzanak létre, mely hatásos a prosztatarák ellen.

Vakcinával a rák ellen

Új technikát dolgoztak ki, amelyben az egyes szervek DNS-szakaszait használják fel, hogy segítségükkel a szervezet immunrendszerével vakcinát állíttassanak elő az adott szervben megjelent rákkal szemben.

Robert De Niro túlélte a prosztatarákot

A világhírű színész már 2003 óta küzdött a prosztatarákkal, de kitartásának és kiváló fizikai állapotának köszönhetően mára teljesen meggyógyult.

Fürgerókalábak

A heti legalább három óra intenzív gyaloglás felére csökkentheti a frissen felfedezett prosztatarák növekedésének és átterjedésének kockázatát, ám a sétának nincs ilyen hatása.

Életmentő PSA-szintek

A prosztataspecifikus antigén, a PSA segítségével már 44-50 éves korban megállapítható a prosztatarák hosszú távú halálos kockázata egy tanulmány szerint.

Prosztatoszómák

Az Uppsalai Egyetem munkatársai új markert használnak a prosztatarák diagnosztikájában, melytől megbízhatóbb diagnózist és a szükségtelen műtétek számának csökkenését várják.

Mégsem rákmegelőző a szelén

A szelén étrend-kiegészítőként való szedése nem véd a rák ellen - idézte német kutatók megállapítását szerdán a BBC hírportálja.

Prosztatarák kezelés – Életkor szerinti

A legújabb tanulmányok szerint az idős prosztatarákos betegek terápiájában sokkal szűkebb spektrumát alkalmazzák a lehetséges kezeléseknek, mint a fiatalabb betegek esetében.