Szomorkás kövérkék?

A 7-8 éves kövér gyerekek nagyobb valószínűséggel szenvednek érzelmi-és szociális problémáktól, mint a normál súlyú társaik - derült ki egy új tanulmányból.

Megelőzhető erőszak?

A fiatalok az átlagosnál nagyobb mértékben vannak kitéve annak a veszélynek, hogy áldozattá vagy bűnelkövetővé válnak, az iskolai erőszak sokszor csak tünete a gyerekek otthoni veszélyeztetettségének.

Médiahasználat, már nem gyerekcipőben

A gyermekek és fiatalok médiahasználatának kutatói, a médiaszolgáltatók, valamint a jogalkotók és a jogalkalmazó egyaránt rész vesznek a VI. Nemzetközi Médiakonferencián.

Ralph Finnes: levoldemortoznak!

Voldemort után Shakespeare is szerethetőbb? A híres színész reméli, hogy a Harry Potter filmek sikere után sok fiatalt be tud majd hozni a színházba.

A bölcsesség a korral jár?

Az idősebb emberek megfontoltabb döntéseket hoznak, mint a túlságosan ösztönösen cselekvő fiatalok - derült ki egy tanulmányból, amely szerint a bölcsesség valóban a korral együtt érik az emberben.

Éhes gyerek – beteg felnőtt

Növelik a szívbetegség felnőttkori kialakulásának kockázatát a fogyókúrázás miatt önmagukat éhezésre ítélő tinédzserek - vált ismertté egy holland tanulmányból.

A bukás elkerülhető, de hogyan?

Hosszabb út vezet a pótvizsga felé. Ha a gyerkőc rá is lépett az ösvényre, vissza lehet még terelni az útra. A pótvizsga figyelmeztető jelei.

Erotika kamasz módra – A szexting

Szextingel ütik el az időt a tizenéves kiskamaszok! A szex és a texting, vagyis üzenetküldés szavak kombinációjából született meg a jelenség elnevezése.

Angelina Jolie klinikai eset?

A filmsztár Andelina Jolie depresszióra hajlamos, traumákat élt át, talán leszbikus és lázadó alkat is. A Borderline személyiségzavarra ezek jelelmezőek lehetnek.

Egyházi iskolák, pro és kontra

A kilencvenes évek elején újraéledő egyházi iskolák egyre keresettebbek, de nem mindenki ítéli meg őket egyformán. Lássuk, mi szól mellette és ellene!