Előkerült Rakonczay Gábor!

Február elején jelentkezett legutóbb Rakonczay Gábor, aztán heteken keresztül semmit nem lehetett róla tudni, sokan már úgy vélték, szinte minimális az esély arra, hogy még életben van.

Mindenki túlsúlyos?

A Momot nyolcadik kongresszusát pénteken és szombaton tartják Budapesten. Az előző évhez hasonlóan a rendezvény fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök, védnöke Szócska Miklós, egészségügyért felelős államtitkár.

Nálad van fegyver?

A szakemberek öt különféle kísérletet végeztek el, mely során a résztvevőknek a számítógépen látott emberekről kellett eldönteniük, hogy kezükben fegyvert tartanak-e, vagy valamilyen semleges tárgyat, például mobilt vagy üdítős dobozt.

Tumor, mint mozgó célpont!

Egyes daganattípusok képesek úszó struktúrákat ölteni, ami előnyt jelent számukra a sugárterápiával szemben. Changzhan Gu doktoranduszhallgató, egy olyan radarszerű eszközt fejlesztett ki, mely lehetővé teszi a jobb célzást, ezáltal növelve a kezelés hatékonyságát és biztonságát.

Öröklődhet a trombózis-hajlam?

Azt az állapotot, amikor a vér fokozottan hajlamos az alvadásra, trombofíliának nevezzük, melynek hátterében állhatnak szerzett és öröklött tényezők is.

Ültess a bolygóért!

Világszerte számos cég és magánember csatlakozott már az ENSZ „Plant for the Planet - Ültess a bolygóért” elnevezésű környezetvédelmi programjához, melynek célja erdőtelepítés által gyógyítani a Föld erőforrásainak meglévő sebeit.

69 póz, 3D-ben

A nanorészecskék atomi szerkezete jeleníthető meg 3D-ben a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) kutatói által kidolgozott módszer segítségével.

A buták hamarabb halnak?

Körülbelül kétszer nagyobb eséllyel halnak meg a 65 éven felüli idősek közül azok, akik olvasási problémákkal küzdenek, mint azok, akik nem.

Káros gyümölcsök!

Szakértők szerint az egészségtudatos szülők sokszor jóval nagyobb kárt okoznak gyerekeiknek azzal, hogy rendszeresen gyümölcslevekkel itatják őket, mégpedig azért, mert ezek a magas savtartalmú italok hosszú távon súlyosan károsíthatják a fogzománcot.

Ne verd a gyereket!

Friss kutatások szerint ha a fegyelmezés részeként testi fenyítést is alkalmaznak olyan gyerekeknél, akik genetikailag hajlamosabbak az agresszív viselkedésre, azzal csupán még agresszívabbakká teszik őket.

Mi mindenre jó a kurkuma?

Basir Ahmad és kollégái korábban bizonyították, hogy az alfa-szinuklein fehérje túlzott felhalmozódása (aggregáció) összefüggésben van a Parkinson-kór kialakulásával.

A szemem a hasamban

A pszichológusok régóta tudják, hogy érzékeinkre nagy hatással van aktuális tudatállapotunk.