Takáts Tamás megtért és ésszel él

Takáts Tamás megunta a rocker életet, keresztény vallást vett fel! A Karthágó frontembere mesélt a Reggeliben, élete legdurvább időszakáról…

„A rock and roll sztárok átlag életét éltem, de most már más érték rendet vettem fel.” – nyilatkozta Takáts Tamás. A zenész örömmel mesélt a múltjáról, és a jövőbeli terveiről is. Tamás elmondta, hogy nagyon sokáig küzdött a betegséggel, de rájött, hogy senki sem tudja megmenteni ettől a szenvedélyétől, csak is önmagával tudja ezt letisztázni.

Ebben segítségére volt a vallás, mely véleménye szerint megmentette. „Megértem a materialistákat is, hiszen az ember egy fajta biológiai lény, aki megszületik a nullában és van hatvan-nyolcvan éve arra, hogy megzabáljon, megigyon mindent, aztán megöregszik és vége.” – hallhattuk Tamástól, aki eddig így élte életét.

„Megtértem. Egyszer oda jött, hozzám egy pap, egy konyakkal és egy szál szivarral a kezemben és azt kérdezte: Tamás, ezt még meddig akarod csinálni?!- ültem és erre azt válaszoltam, hogy már nagyon unom. Hiába eszik, iszik meg mindent az ember attól még a lelkében marad egy nagy üresség… Boldog vagyok, attól, amilyen most vagyok.” A Karthágó oszlopos tagja ugyanahhoz a prevenciós kezdeményezéshez csatlakozott, mint Stohl András.

Az énekes négy éves szerződést írt alá, mely alatt az országot fogja járni és lebeszéli a fiatalokat a drog és alkoholfogyasztásról. Rocksztárságának aranykorában nem vetette meg az élvezeteket: „Akármilyen fellépésre, bulira, vagy haknira megérkeztem, azonnal alkohollal fogadtak..” Mára az énekes nagyon fontosnak tartja, hogy az ”élj a mának” életérzés helyett inkább az ”éljünk ésszel” frázisát hirdesse. Sokat tanult a hibájából és megpróbálja a jövő generációját jó helyre terelni. Tamás jelenleg házasságára és karrierjére koncentrál.

Az alkoholizmus tünetei

Magát az alkoholfüggőséget nagyon durva betegségnek tartják, amelynek a kezdete alattomos, de a tünetei igen gyorsan felismerhetőek. Első sorban testi és lelki problémák lépnek fel. Lelki tünetnek mondhatjuk a kontrollvesztést. Ilyenkor az ember még akkor is iszik, mikor már láthatjuk, hogy az alkoholfogyasztásnak egészség károsító hatása van.

Tünetek közé sorolhatjuk a sóvárgást, azaz az ellenállhatatlan vágyat az ivásra. A testi tünethez sorolhatjuk, az arcon apró ér tágulatokat, illetve a vöröses (borvirágos) foltokat. A gyomor-béltraktus is gyakran érintett, és vele járója a kellemetlen szájszag.

Magyarországon 800.000 – 1.000.000 ember küzdd az alkoholizmussal. Férfiaknál gyakrabban fordul elő, a férfi/nő arány 4:1, azonban kutatások szerint ez az arány lassú kiegyenlítődési tendenciát mutat. Az alkoholistát a függőség és a hozzászokás jellemzi. Végső gondolatként Takács Tamás szavaival élnék: „Tisztán élni a legjobb gyerekek!”

Forrás: