Sütő Enikő titka a vegetarianizmus!

Az ismert modell, ügyvédnő az egészséges életmód hírnöke, minél több emberhez szeretné eljuttatni üzenetét, miszerint táplálkozásunk nagyban befolyásolja közérzetünket és hangulatunkat.

A vegetáriánus étrend elkötelezett híveként vallja, hogy étkezésünk így is lehet változatos, viszont nem árt tájékozottnak lenni. Bizonyára sokan nem tudják, hogy Sütő Enikő huszonévesen láncdohányos volt, valamint húst is előszeretettel fogyasztott. Akkoriban nem igazán foglalkozott az egészséges életmóddal, mindent megevett, amit elé raktak, legyen az kolbász, esetleg pörkölt.

Később csupán kíváncsiságból hagyta el a húst, érdekelte, milyen hatásai lehetnek. Mivel pozitív tapasztalatai voltak, sokkal könnyebbnek és energikusabbnak érezte magát, így utánajárt, mivel tehetné ennek ellenére változatosabbá étrendjét. Sok szakirodalmat olvasott ennek kapcsán, később belemerült a spiritualizmusba, ahol szintén új információkkal gazdagodott az egészséges életmódot illetően.

Az ex-modell szerint fontos tudni, hogy az idő múlásával szervezetünk egyre savasabbá válik, ezért ügyelni kell a megfelelő lúgosításra. Erre a legjobb megoldást a csírák fogyasztása adhatnak, amit nyugodtan ehetünk müzliként és önmagában is.

ap2g6x57

A zöldségek és gyümölcsök szintén jó hatással vannak a PH-érték beállítására, de nem árt ügyelni arra, hogy bizonyos gyümölcsök savasítanak, csakúgy, mint a hús, amit a kellő fehérjepótlás miatt helyettesíthetünk kölessel.

Enikő törekszik arra, hogy étrendje fele nyers legyen, és csupán párolja az ételeket. Minden nap fogyaszt répát, céklát, retket, hisz a piros ételek jótékony hatásában. Ügyel arra, hogy a gyümölcsöket ne kombinálja, mivel az puffadáshoz vezethet, viszont a zöldségekkel szemben megengedőbb, azok kompatibilisek egymással,nyugodtan vegyíthetjük őket.

Elmondta, mindezt nemcsak belülről juttatja be szervezetébe, kozmetikumként is használja drága krémek helyett, amik véleménye szerint többet ártanak, mint használnak. Sokan szkeptikusak a vegetáriánus étkezéssel kapcsolatban, de mi sem bizonyítja jobban pozitív hatását, mint az, hogy nemrég csináltatott vérképe nem mutatott ki semmiből sem hiányt. Mindenesetre aki át szeretne térni húsmentes étkezésre, érdemes utánajárni annak, miképp lehet pótolni a kiesett fehérjeforrást.

Forrás: