Rákkal küzd a Retro Rádió műsorvezetője

A Retro Rádió közösségi oldalán számolt be arról, hogy közkedvelt kolléganőjük, Nyerges Izabella súlyos betegséggel küzd.

Kolléganőnk, Nyerges Izabella egy éve ment el egy mammográfiai szűrővizsgálatra, ahol daganatot találtak a mellében. Izabella az elmúlt hónapokban megvívta élete egyik legnagyobb csatáját – anélkül, hogy ebből a hallgatóink bármit észrevettek volna. Most viszont úgy döntött, elmeséli a történetét, hogy mindenkit arra biztasson: menjen szűrővizsgálatra, mert a korai felismerés tényleg életet menthet.

„Az elmúlt hét hónapban sokszor hallottam, ahogyan a sorstársak összesúgnak a folyosón a hátam mögött az Országos Onkológiai Intézetben: „Ez az a Nyerges Izabella?”

Úgy érzem, eljött az ideje, hogy válaszoljak. Igen. Ez az a Nyerges Izabella. A daganatos betegség ugyanis nem válogat.

Erről az állapotról nyíltan beszélni sokszor még ma is tabutémának számít. Az én személyes megélésem és tapasztalatom viszont az, hogy sosem kaptam még ennyi szeretetet és segítséget, mint az elmúlt hét hónap alatt. Hálával és köszönettel tartozom mindezért!

Most pedig úgy érzem, rajtam a sor, hogy segítsek, hogy ledöntsem a tabukat. Azzal, hogy felvállalom magam a legsérülékenyebb, legkiszolgáltatottabb állapotomban is, erőt és bátorságot szeretnék adni a sorstársaimnak. Élő példámmal szeretném bizonyítani betegtársaimnak, akik esetleg reményvesztettek, hogy a kezelések a nehézségek ellenére is kibírhatóak, a folyamatot végig lehet csinálni, nincsenek egyedül, és mindig van remény.

Derűvel és méltósággal haladok tovább az utamon, legyen szó műtétek sorozatáról vagy utókezelésekről.

Hajt előre a hivatásom és a hallgatóim iránt érzett szeretetem. Akármilyen nehezen is kelek fel néha az ágyból a 16 kemoterápiás kezelés után, nekem a rádiózás egy soha el nem múló szerelem, és ha beülök a mikrofon mögé, minden a helyére kerül. Ösztönöz a tudat, hogy feladatom van, hogy várnak rám, hogy itt vagyunk egymásnak, Önök, akik most olvassák ezt a vallomást, és én. Erő és bátorság, ezt szeretném adni sorstársaimnak! Hálás vagyok, hogy itt lehetek, és köszönöm!

A témával kapcsolatos további gondolataimat, ha úgy érzik, elolvashatják a rádió weboldalán: https://retroradio.hu/nyerges-izabella-erot-adna 

Olvasd el ezt is!

Veszélyben a nők: nem minden diagnosztikai módszer alkalmas a mellrák kimutatására

Forrás: Napidoktor.hu