Hatalmasat zuhant – Kórházba került Gerendás Péter

Három méter mélybe zuhant a színpadról Gerendás Péter egy koncert előkészületei közben. Gerinctörésre gyanakodtak…

Drága barátaim! Kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken boldog voltam a szó szoros értelmében. Csodálatos kollégákkal játszhattam együtt, ahol nagy szerelmemnek, a színészetnek is hódolhattam a gitározás és éneklés mellett. Két előadás között felmentem a gitáromat elhelyezni a kezdéshez és lezuhantam 3 m-t. Jelenleg a János kórház vendégszeretetét élvezem. Nem szeretném szidni a vendéglátás színvonalát, nem a Ritzbe fizettem be egy hétvégére. A nővérek sem egyformák, van, aki utálja a betegeket és a munkáját, de van ennek hál’ Istennek az ellenkezője is. Nem akarom még elkiabálni, de óriási szerencsém volt. A mentősök a törött gerinc protokoll alapján jártak el. A kórházban rögtön a lábaimat nézték, de sem a gerincem, sem a lábaim nem törtek el.

Csak a kulcscsontom. Vállamon a fájdalom. Nem akarok misztikus húrokat pengetni, de velem zuhant az a spanyolgitárom, amit még 1982-ben első feleségemmel, Katival vettünk a készítőnél Madridban. Azóta ez a gitár állandó az életemben. Többen megvásárolták volna, de én nem adtam el. A sérüléseiből ítélve (ripityára törött) valószínűleg ráeshettem, így megmenthetett engem sok mindentől. Kérlek benneteket, ne sajnáljatok, a körülményekhez képest jól vagyok, mindenem van, de legfőképpen szerető családom és hűséges barátaim. Fényképet most nem posztolok, nem akarom elrontani a napotokat. De mindenesetre a fejemen lévő színvilág a napsütés és az eső keverékéből létrejött égi tüneményhez hasonlítható. Egyelőre szépségversenyen sem indulok, de sajnos le kell mondanom a decemberi fellépéseimet. Ölelés Nektek!” – osztotta meg követőivel a közösségi oldalán Gerendás Péter.

Olvasd el ezt is!

Gerendás Péter a családban találta meg a boldogságot

Forrás: Napidoktor.hu


Válaszolj

Az e-mail címed nem publikáljuk.