Csonka András és az agykontroll

Csonka András színész mozgalmas és stresszes életet él. De megtanult irányítani, legyőzni a stresszt az agykontroll segítségével. A Mary Poppins darab próbáin, pedig megszabadult nyolc kilótól is!

Andrást „kis-színész” kora óta figyelemmel kísérem. Még akkortól ismerem, amikor édesapjához, Csonka Endréhez mentem interjúra. Aztán, hipp-hopp, felnőtt, nagy színész lett, táncolt, énekelt a tévében, és azóta milliókkal osztozom a szeretetében.

Hogy vagy? Ebédeltél már?

Most fejeztem be. Egyébként jól vagyok, bár egy kicsit csendesebb napokat élek, mert két széria között vagyunk a Mary Poppins-sal. Emellett játszom a régi szerepeimet is az operettben, az Abigélben, a Cigányszerelemben, a Szépség és szörnyetegben és a Szép nyári napban.

Mesélj a Mary Poppinsról. Úgy tudom, hogy a Madách Színház szervezésétől a paksi hídig állnak sorba a jegyekért.

Varázslatos az egész! Az biztos, hogy nehezen lehet rá jegyet kapni. Bertit játszom a musicalben hármas szereposztásban. A próbaidőszak intenzív és nagyon kemény táncpróbákkal telt. Ez tulajdonképpen olyan cardio mozgással járt, amit fogyókúrára ajánlanak. Így akaratomon kívül leadtam 8 kilót.

Akkor mostanában nem kell törnöd magad.

De, elkezdtem egy keveset kondizni, egy kicsivel többet enni, hogy növeljem a térfogatomat. A külön mozgásokhoz hiányzik belőlem az állandóság, az életem ezen a téren igen rapszodikus. Azért, ha tehetem, eljárok úszni is, ami a porckorong problémáimnak nagyon jót tesz.

És a lelkednek mi tesz jót?

Hogy nemsokára beindul az új Szombat esti láz, melynek én leszek a műsorvezetője Oroszlán Szonjával! Valamint, hogy Peller Anna kolleganőmmel nekiálltunk szervezni egy pódium-műsort. Egyébként a lelki béke elérése egy álom, mint ahogy a boldogság is percekben mérhető.

csonka_andras640

A lelkem akkor jó, ha körülöttem rendben mennek a dolgok. Könnyen neki tudok keseredni, így a stresszt megtanultam agykontrollal szabályozni. Elsajátítottam az autogén-tréningen a relaxálást. Még a krahácsolás megszüntetésére és a reflux szabályozására is képes vagyok ezzel a módszerrel, mert hiszek benne.

Szoktál-e bármilyen diétát tartani?

A reflux miatt rá kellett jönnöm, hogy a fűszeres, paradicsomos dolgokat mellőzöm kell. Kisebb adagokat és többször eszem naponta.

Ha fáj a torkod, elkezdesz imádkozni, vagy orvoshoz rohansz?

Bízom az orvosokban. Az apró problémákkal is felkeresem őket. És a gyógyszerekkel is jóba vagyok. Sőt az akupunktúrát is áldom, mert rengeteget segített már rajtam, amit nem sarlatán, hanem egy igazi doktornő végzett.

Forrás: