Csongrádi Kata: Nem engedem el magam!

Csongrádi Katalin nevét nevét ma már mindenki ismeri. Az énekesnő a női szeszélyről és az életéről mesélt a Sztárportrénak.

Csongrádi Kata színésznő élete a színpad, de egyben a hivatása is. Ma már az egész ország vele együtt énekli a legismertebb dalát a a "Millió, millió rózsaszál" című nagy sikerű slágert.

"Anyukám arra tanított, hogy hosszú távon minden kiderül: Tehát, ahogy a házasságban nem érdemes linkeskedni – mert kiderül -, úgy ezen a pályán sem érdemes linkeskedni. Értem ezalatt, hogy soha semmilyen feladatot nem szabad letegezni – én ezt így hívom -, tehát nem szabad félvállról venni."– meséli a színésznő.

"Nem engedem el magam, amihez óriási fegyelemre is van szükség, de valahogy ez megtérül. Akik mellém álltak, azok évtizedek óta állnak mellettem, és akik hittek bennem, azok folyamatosan hisznek bennem – ez nagyon jó érzés. Egy kívülálló azt mondhatja: Hát igen, játszanak. Mi is úgy mondjuk, hogy esténként megyünk játszani, de ez a játék egy végtelenül komoly dolog, és nagyon lélekből fakad. Valójában így benne lenni – ilyen mélységben, ahogy én is már művelem ezt a színészi pályát évtizedek óta – se nem bohém, se nem szeszélyes. Ez valami végtelen nagy elkötelezettséget jelent, hivatástudatot, emberszeretetet – hiszen mindenkiben az munkál, aki fölmegy a világot jelentő deszkákra, hogy jobbá tegye a lelkeket, jobbítson a világon. Ehhez eleve olyan lelki állapotba kell kerülni, amihez mélység szükséges, lelki mélység, és egyáltalán nem a bohémság, és a szeszélyesség.

A szeszély arra való, hogy tudomásul vegyük, hogy van, és aztán uralkodjunk rajta. Ne bántsunk meg vele senkit, hogy ma ilyenek vagyunk, holnap olyanok – mint az időjárás -, hanem egyfajta egyensúlyt teremtsünk a lelkünkben, és ez által a környezetünkben is. Úgyhogy a szeszéllyel csak óvatosan: El lehet játszani jópofán, színpadon, és be lehet mutatni, hogy egyszer ilyenek vagyunk – mi nők, vagy ti férfiak -, csapodárok, kedvesek,aztán fordul a szél, és másmilyenek, de nem érdemes. Nekünk, embereknek, akiknek megadatott, hogy kezelni tudjuk ezeket a szélsőséges indulatokat, éljünk vele, és teremtsünk harmóniát magunkban, a környezetünkben, és azon a néhány négyzetcentiméteren is, ami nekünk megadatott a világból. Ahogy József Attila írta: Csacsog a felszín, hallgat a mély.