Abby a szike túloldalán

Mikor mellrákot diagnosztizáltak a Vészhelyzet című kórházsorozatban orvost alakító Maura Tierney-nél, az életben is megtapasztalta, hogy milyen a betegágy „másik oldalán feküdni”.

Vészhelyzet című sorozatból ismert színésznő Maura Tierney, mintha megkísértette volna sorsát. A Dr. Abby Lockhartként ismerté vált színésznő (még)közelebbről ismerhette meg a kórházakat, mikor mellrákot diagnosztizáltak nála.

A betegség kapcsán a színésznő hivatalos nyilatkozatot tett közzé, mivel a kórházi tartózkodás és a műtét utáni lábadozás miatt a munkát is fel kellett függesztenie. A 2009-ben felfedezett rákos elváltozást szerencsére azonnal megműtette és mára teljesen meggyógyult.

Saját maga vette észre a csomót a mellében

„Nagyon féltem elmenni az orvoshoz. Éreztem valamit és a barátom azt mondta, hogy menjek el mert megijedt.” – mesélte a színésznő a Parade magazinnak adott interjújában. „Azt mondta ne félj már az átkozott orvostól, csak menj el!” A felfedezett csomó azonban nem volt olyan agresszív, mint azt elsőre gondolták.

„Szerencsém volt!” – mondta Tierney. „Egy nagyon kedves és hozzáértő csapatot találtam. A kezelés alatt nem tudtam dolgozni, de az orvosom folyton azt hajtogatta, hogy jól leszek, és nekem folyton ez járt a fejemben.”

Már fiatal korban is fontos a rendszeres önvizsgálat, amelyet ha helyesen és alaposan végeznek, eséllyel hívhatja fel a figyelmet egy esetleges – jó- vagy rosszindulatú – elváltozásokra. Legalább húsz éves kortól ajánlott az mellek havonkénti önvizsgálata.

w5a7mfkf

Az mellek alakját, nagyságát, a mellbimbók állapotát és a bőrét kell megvizsgálni kétszer is. Egyszer leengedett, egyszer felemelt karral. Az, ha az egyik mell, mellbimbó valamivel nagyobb mint a másik vagy befelé fordul, teljesen természetes jelenség.

Amire viszont figyelni kell!

– az mell alakja torzult

– a bimbó vagy az mell bőre behúzottá vált

– az mell bőrén olyan seb jelenik meg, amelynek nem tudjuk az okát és nem is gyógyul

– az mell véresen váladékozik

– az mellbimbó ekcémásan kipirosodik, duzzadttá válik, viszket

Napjainkban egyre több híresség vállalja fel, hogy mellrákban szenved. Ily módon felhívják a figyelmet a rákszűrés fontosságára, valamint arra, hogy nem kizárólag az idősebbeknél jelentkezhet betegség. Az utóbbi időben többek között Kylie Minogue és Christina Applegate – neki mindkét mellét eltávolították – is bevallotta, hogy mellrákban szenved.

Forrás: